DEAC KA U18: Országos döntőt ért a bravúrgyőzelem

Juniorjaink tizennyolc ponttal verték a Budapesti Honvéd együttesét az Oláh Gábor utcán, így immáron biztosan vagy negyedikként, vagy ötödikként masíroznak majd be az országos döntőbe.

0

prep-school-1-1-300x154 DEAC KA U18: Országos döntőt ért a bravúrgyőzelemFotó: kosarlabdaakademia.deac.hu

Amennyiben a DEAC győz, megszilárdítja helyét a tabella közepén, a negyedik, vagy az ötödik helyen (ez a Kecskemét hátralévő összecsapásainak végkimenetelének függvényében), ha viszont veszít, a táblázat hatodik fokára csúszik vissza, lévén ebben az esetben Vasas az egymás elleni összevetésből kedvezőbben jön ki. Mindezt figyelembe véve nagyon is számított, a Honvéd meccs eredménye, ahogyan a vendégeknek is, akik a pillanatnyilag birtokolt második helyüket szerették volna megőrizni.

Az ütközet hangulatától a maroknyi, azonban annál hangosabb, és remekül felszerelt táborok gondoskodtak, rangadóhoz méltó atmoszféra uralkodott a csarnokban. A csata a Debrecenből Budapestre igazoló Sziegl Gábor két duplájával vette kezdetét, majd néhány percig sikeresen védte ekkor megszerzett, minimális fórját a BHSE, ám a nyitónegyed derekán egy 7-0-s futással átvette az irányítást a DEAC, mely aztán plusz hattal vonulhatott szusszanni (23-17).

A folytatásban Varga Ferenc elsüllyesztette második tripláját, a fekete-fehérek pedig többször támadhattak a kétszámjegyű vezetésért is, de ez sokáig nem akart megvalósulni – mi több, a félidő lefújásához közelítve négyegységnyire zárkózott a Honvéd (30-26). A fenyegetettségre kiválóan reagált a házigazda: Orbán Imréék rendezték soraikat, felcsavarták a potmétert, és a közvetlen hajrában egy Szentkuti Ákos-Kapic Adrián bombákkal fűszerezett 8-0-s etappal faképnél hagyták Sipos Péter legénységét (41-28).

A nagyszünetről a budapestiek tértek vissza élesebben a parkettre, gyűrűjüket bedeszkázták, miközben a túlsó térfélen sorozatban tíz pontot termeltek be válasz nélkül (41-38). A gödörből előbb Szentkuti bravúros ziccere, majd Orbán távolija rángatta ki a hajdúságiakat, akik a felvonás befejeztére kishíján újra beállították korábbi előnyüket (50-42).

Perdöntőnek az utolsó játékrész bizonyult. A piros-feketék megtorpantak, míg a mieink a “vér szagát” megérezve fokozták a tempót. Az áttörést Kapic és Varga egymást követő trojkái hozták el, ekkor tizenöttel elhúzott a DEAC, s ebből a távolságból már nem tudtak felkapaszkodni a fővárosiak. A differencia végül tizennyolcban maximalizálódott, akadémistáink tehát egy szép skalppal tarsolyukban búcsúztak a rájátszástól. A sikerben elévülhetetlen érdemeket szerzett a Dennis Rodman-módra lepattanózó Szabó Zsámba Botond, ifjú centerünk mindkét palánk alatt korlátlan úr volt csütörtök este.

Jöhet a finálé – a negyeddöntőben valószínűleg a Kecskemét vár majd Pethő Ákosékra.

DEAC Kosárlabda Akadémia U18 – Budapesti Honvéd SE/A: 72-54 (23-17, 18-11, 9-14, 22-12)

DEAC KA: Varga F. 17/9, Szentkuti 21/6, Fekete-Gál 9/3, Orbán 10/6, Szabó-Zsámba 4

Cserék: Kapic 8/6, Csécsei -, Fekete B. 1, Nagy K. 2, Makray -, Mátyus, Balai

Vezetőedző: Pethő Ákos

Pethő Ákos: A hosszú szezon alatt most jutottunk el odáig, hogy össze tudjuk hozni a jó védekezést a korrekt támadójátékkal, ennek lett az eredménye a diadal. Azt gondolom, hogy a mérkőzés képének fényében reálisan alakult a különbség mértéke is. Régóta benne volt már egy ilyen teljesítmény a csapatban, örülök, hogy a rájátszás végére a parkettre is ki tudtuk tenni.