Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
Habár mindkét fél számára időbe telt felvenni a csata ritmusát, a tempót kezdettől fogva a hazaiak diktálták, a piros-fehérek csupán egyetlen rövid pillanat erejéig tudták átvenni a vezetést az első negyed derekán. A debreceniek szekerét Szentkuti Ákos és Varga Ferenc húzta, főként az ő termelékenységüknek köszönhető, hogy a szünetben néggyel a DEAC járt előrébb (19-15). A folytatásban is a cívisvárosiak akarata érvényesült, így a második etap elején gyorsan kétszámjegyű különbség jött létre. Az imént említett duó mellett Csécsei Gergő performanszát is dicséret illeti, valamint Fekete-Gál Csongor is értékes találatokat jegyzett. Megtörni viszont nem sikerült a fővárosiakat, akik fáradhatatlanul loholtak az eredmény után – hiába játszott jobban a házigazda, a Honvéd látótávolságon tudott maradni (43-35).
A harmadik periódust is a korábbiakhoz hasonló tendenciák jellemezték, apránként hizlalták előnyüket fekete-fehérek. A Varga-Szentkuti-párossal továbbra is meggyűlt a budapestiek baja, olyannyira, hogy a huszonhetedik percre az addigi legnagyobb, tizennégy egységnyi távolság tátongott a felek között (57-43). Ahogyan azonban eddig is, úgy a Honvéd ezúttal sem hagyta magát leszakítani, a hajdúságiak kényelmes helyzetük ellenére sem dőlhettek hátra az utolsó felvonás előtt. Annál is inkább, mivel a negyedik etap korai szakaszában megfeleződött a debreceni fór (66-59). A kisiklás szerencsére csupán átmenetinek bizonyult, rövid időn belül visszaszerezték az irányítást. A szívósan tapadó BHSE-t számára a hajrában érkezett el a végítélet: a DEAC egy 14-2-s futással lezárta a vitás kérdéseket.
A debreceniek play-off mérlege 3-1-re módosult, csütörtökön pedig újabb rangadó vár a Kádár-legénységre: az NKA Pécs vizitál majd a Nagyerdőn.
DEAC Kosárlabda Akadémia – Budapesti Honvéd: 86-65 (19-15, 24-20, 23-19, 20-11)
DEAC KA: Varga F. 20/3, Szentkuti 22, Fekete-Gál 12/6, Szász-Veres Márk 11/3, Orbán 2
Cserék: Szafkó 3, Csécsei 12/3, Szilágyi 4, Fekete B. -, Szűcs -, Vadai -, Váróczy –
Vezetőedző: Kádár Tamás
Kádár Tamás: Gratulálok a csapatnak! Nem volt egyszerű mérkőzés, sokáig nem találtuk a ritmusunkat. A második félidőben jobban kontrolláltuk a lepattanókat és ha csak egy kevéssel is, de gyorsabb támadásokat sikerült vezetnünk. Igazából végig vezettünk, de csak az utolsó negyedben sikerült lezárnunk a meccset.





