Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
Nem éppen a várakozásoknak megfelelően indult az összecsapás, hiszen az OSE ihletett dobóformát mutatva, háromból három értékesített triplával rajtolt. A hazaiak puskapora azonban a nyitó periódus közepére kifogyni látszott, míg a mieink csak ekkor kezdték elkapni a fonalat. Várszegi Ádám két hárompontost is behintett, a hajdúságiak pedig egy 10-0-s futást produkálva átvették a vezetést. A játékrész záró momentumai közül Magyari Kristóf zsákolását érdemes megemlítenünk, no meg azt, hogy a debreceniek előnye ekkora nyolcegységnyire rúgott (15-23).
A folytatásban gyorsan meglett a közte tíz is, a különbség mértéke innentől kezdve néhány percig többé-kevésbé állandósult. Egészen a félidő hajrájáig, mikor egy újabb fokozattal feljebb kapcsolt a DEAC; Magyari után Hegedüs Brúnó is letesztelte a gyűrű ruganyosságát, Várszegi megszerezte harmadik távoliját, illetve Hibján Máté is betalált kintről – a fehér-feketék a nagyszünetre már tizenhét pontos fórt birtokolva vonulhattak (30-47).
Számottevő változást a térfélcsere sem hozott az események alakulásában, ifistáink magabiztosan menetelve tovább növelték a távolságot, mely a harmadik etap derekán, Czermann Patrik duplájával a húszas határt is átlépte (37-58). A differencia innentől jóformán az utolsó felvonás végéig stagnált, ám a lefújás előtt még egyszer odaléptek a gázpedálra akadémistáink, és egy 10-0-s szakasszal bevitték a kegyelemdöfést ellenfelüknek.
MVM-OSE Lions U20 – DEAC Kosárlabda Akadémia U20: 57-91 (15-23, 15-24, 16-22, 11-22)
DEAC KA: Kenéz 8, Neuwirth 2, Várszegi 11/9, Hegedüs 3, Czermann 8
Cserék: Varga S. 13, Turán 14/3, Bankó 8, Hibján 8/3, Magyari 11/3, Fekete Cs. 5
Vezetőedző: Darko Ivanovics





