DEAC KA U20: Gáláztak a debreceni fiatalok

A tartalékos kerettel érkező Szolnoki Olajbányász nem tudta megnehezíteni kiváló formában lévő U20-asaink dolgát; Nemes Péter meglehetősen sima, negyven pontos sikerrel debütált a cívisvárosi ifjak karmestereként.

0

Nevtelen-terv-8-300x154 DEAC KA U20: Gáláztak a debreceni fiatalokFotó: kosarlabdaakademia.deac.hu

Mindkét oldalon kulcsemberek voltak kénytelenek kihagyni az U20-as pontvadászat keleti rangadóját, azonban a két gárda keretének mélységéből adódóan a sérült listán szereplő játékosok hiánya a szolnokiakat érintette érzékenyebben. A DEAC Ságodi Róbertet és Hőgye Patrikot nélkülözte, míg az Olajbányász idénybeli négy legeredményesebb kosarasa közül csupán Abraham Arabo utazott el a Hajdúságba. A találkozó a mieink háza táján bekövetkezett változások szempontjából is különlegesnek ígérkezett, mivel az Andjelko Mandics helyére kinevezett Nemes Péter először irányíthatta a fehér-feketéket szombaton, ráadásul pont korábbi egyesülete ellen.

A várakozásokkal ellentétben az ütközet azonban legkevésbé emlékeztetett rangadóra, akadémistáink ugyanis már a nyitó felvonás során tetemes előnyre tettek szert. Czermann Patrikék mindössze egyetlen mezőnykosarat engedélyeztek a Tisza-partiaknak a teljes első negyedben, miközben a túlsó térfélen akcióról akcióra építették fórjukat. A debreceni szempontból rendkívül impozáns tíz percet Magyari Kristóf látványos zsákolása koronázta meg, 21-6-os hazai vezetéssel vonulhattak pihenni a felek.

A játék képe a folytatásban sem változott, Darko Ivanovics és Nemes Péter legénysége újabb öt és fél minutumot védekezett ki makulátlanul, ezáltal az összecsapás gyakorlatilag  még a nagyszünet előtt eldőlt. A különbség mértéke a periódus hajrájában többször is súrolta a harmincas határt, a félidőben huszonkilenc egységnyi differencia szerepelt az eredményjelzőn (44-15).

A kegyelemdöfést a harmadik etap elején egy 14-3-as rohamot produkálva vitték be vendégeiknek Neuwirth Bencéék, ekkor már negyvennel ment a DEAC. A mérkőzésből hátralévő másfél játékrészre többé-kevésbé állandósult , Magyari ez a távolság, érdemleges fordulat nem történt a lefújásig. A magabiztos diadalból minden benevezett ifistánk kivette a részét legalább egy találattal, az össztermés végül nyolcvannégy pont lett. Nemes Péter tehát magabiztos sikerrel mutatkozott be a kispadon, U20-asaink pedig nagy lépést tettek afelé, hogy az alapszakasz befejeztével egyenes ágon kvalifikálják magukat az országos döntőbe.

DEAC Kosárlabda Akadémia U20 – Szolnoki Olajbányász U20: 84-44 (21-6, 23-9, 18-11, 22-18)

DEAC KA: Kenéz 10, Neuwirth 6/6, Várszegi 9/3, Hegedüs 7/3, Czermann 11

Cserék: Varga S. 9, Magyari 11/3, Fekete 4, Bankó 7, Hibján 54/3, Turán 4, Horváth 4

Vezetőedző: Darko Ivanovic