DEAC KA U21: Átgázolt a Falcón a Kovács-legénység

Immáron sorozatban hat sikernél tart Kovács Imre legénysége, mely szerda délután fölényesen, 110-59-re verte a Szombathely alakulatát.

0

prep-school-300x154 DEAC KA U21: Átgázolt a Falcón a Kovács-legénységFotó: kosarlabdaakademia.deac.hu

A Falco KC Szombathely nevével általában a bajnoki tabellák elején találkozhatunk, azonban a vasiak az idei U21-es bajnokságban kevésbé remekelnek, a mezőny utolsó előtti helyén állnak. Így érkeztek kirobbanó formában lévő hajdúságiakhoz, akik zsinórban öt győzelmet követően a hatodik megszerzésére pályáztak szerdán az Oláh Gábor utcán.

Az együttesek közötti erőkülönbséget az első negyed kevésbé tükrözte – hiába rajtolt 9-0-al a Ságodi Róbert vezérelte DEAC, a Sólymok a felvonás második felében főként Németh Bálint eredményességére építve egylabdányira faragták hátrányukat (20-18). A második etap elején Orbán Imre triplájával és Szentkuti Ákos ziccerével újra megléptek a cívisvárosiak, majd Várszegi is bevágott egy hármast. Szentkuti következő bombájával kétszámjegyűre hízott a differencia, amit Czermann Patrik megfejelt még egy duplával (37-25). A félidőben az addigi legnagyobb távolság tátongott a felek között, köszönhetően Ságodi újabb villanásainak – tizenhét egységnyi fórt birtokoltak a fekete-fehérek (48-31).

A fordulás után egyszer s mindenkorra lezárta a csatát a DEAC, elsöprő lendülettel kosárlabdázva támadásonként gyarapították előnyüket. A remek akciók mellett a védekezést is külön dicséret illeti, lévén Varga Sándorék csupán nyolc pontot engedélyeztek riválisuknak ezen szakaszban, miközben ők harmincegyig jutottak – az utolsó menetrend szerinti szünetben kerek negyvenpontos távolság szerepelt a táblán (79-39). A befejező periódus kiváló alkalmat kínált a debrecenieknek a gyakorlásra, akik éltek is a lehetőséggel, a keretbe nevezett összes játékos betalált. A termelést 110-nél fejezték be Kovács Imre fiai, akik a szezonban hatodszor jutottak a bűvös százas fölé.

DEAC Kosárlabda Akadémia – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: 110-59 (20-18, 28-13, 31-8, 31-20)

DEAC KA: Varga S. 9/3, Ságodi 15/9, Várszegi 10/6, Flasár 14/3, Czermann 14.

Cserék: Szentkuti 16/3, Varga F. 8/6, Szilágyi 3, Orbán 9/3, Vadai 6, Szűcs N. 6.

Vezetőedző: Kovács Imre

Kovács Imre: Örülök, hogy gyakorlatilag végig kontrollálni tudtuk a mérkőzést. A játék minden elemében felülmúltuk a szombathelyieket, sok eladott labdát kényszerítettünk ki, a túlsó térfélen pedig csapatként működtünk, amit a huszonhárom gólpassz jól mutat. Remélem, hogy a pozitív sorozatunkat a szünet után a listavezető NKA Pécs ellen is folytatni tudjuk majd.