DEAC KA U21: Esélyt sem adtak a Szolnoknak a Kovács-tanítványok

Huszonnégy ponttal, 96-72-re győzött akadémiánk U21-es csapata a Szolnoki Olajbányász otthonában szombat délután. Az összecsapáson a mieink tizenhét triplát értékesítettek kiemelkedő hatékonysággal, míg a keretből öten is eljutottak legalább tíz egységig.

0


prep-school-12-1-300x167 DEAC KA U21: Esélyt sem adtak a Szolnoknak a Kovács-tanítványokFotó: kosarlabdaakademia.deac.hu

A debreceniek már az ütközet korai szakaszában jelezték, mire lehet tőlük számítani: Fekete-Gál Csongor háromszor is beköszönt távolról, illetve Hegedüs Brúnó is eredményes volt a periméteren kívülről. Időnként azért a festékbe is eljutott a labda, Czermann Patrik zsákolását követően centerpárja, Flasár Botond is betalált, kialakítva azt a három pontos különbséget, mely a pihenőkor elválasztotta a feleket (17-20).

A folytatásban a hazaiak pillanatai következtek, egy 7-2-es futással fordított az Olajbányász. Sokáig azonban nem élvezhette kedvezőbb helyzetét a piros-fekete alakulat, hiszen a hajdúsági nehéztüzérség a félidő hajrájában újra elkapta a fonalat; a nagyszünetre már nyolcpontos DEAC-fórral vonulhattak a csapatok (37-45).

A harmadik etapban egészen elképesztő dobóteljesítményt mutattak be a cívisvárosiak: a felvonás közepéig nem kevesebb, mint hét triplát értékesítettek, ezzel húszegységnyire növelve előnyüket (48-68). A periódus második felében már inkább magasembereik jeleskedtek, Czermann Patrik, Szilágyi Péter és Flasár Botond duplái gyakorlatilag el is döntötték a mérkőzést (50-77).

A jelentős differenciából adódóan a negyedik negyedben némileg visszavettek a fekete-fehérek, ám magabiztos sikerük egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben, Kovács Imre tanítványai 96-72-es diadalt arattak. Varga Sándor huszonkét pontja mellé tizenhárom gólpasszt is kiosztott, de kétszámjegyű lőlappal zárt Flasár, Czermann, Szilágyi és Fekete-Gál is. Ami a dobószázalékot illeti, harmincegy kísérletből tizenhétszer kifogástalanul céloztak kintről, ilyen formával nem is lehetett más a csata végkimenetele, mint sima debreceni siker.

NHSZ-Szolnoki Olajbányász – DEAC Kosárlabda Akadémia:  72-96 (17-20, 20-25, 13-32, 22-19)

DEAC KA: Varga S. 22/15, Fekete-Gál 15/15, Vadai -, Hegedüs 8/6, Czermann 15

Cserék: Szilágyi 10/6, Flasár 19/6, Csécsei 7/3, Váróczy -, Fekete B. –

Vezetőedző: Kovács Imre