
fotó: dvsckezilabda.hu
Az angyalföldiek az előző körben megtörték nyeretlenségüket, miután hazai környezetben győzték le a nulla ponttal álló Békéscsabát. Kovács Péter tanítványainak mindettől függetlenül nagyon nehéz lesz a bennmaradás, hiszen nem sikerült kellőképpen megerősíteniük keretüket a nyári időszakban, így az élvonal viszonylatában meglehetősen fiatal és tapasztalatlan állománnyal vágtak neki az idénynek. És bizony egészen a tegnapi kiesési rangadóig nem termett számukra túl sok babér. Erejükből mindössze egy Kecskemét elleni hazai döntetlenre futotta. Az első győzelem mindenesetre felszabadíthatja az angyalföldieket, akikkel egyszer már megmérkőztünk az idei szezonban. Azonban a Magyar Kupa előző fordulójában simán, tíz góllal nyertek kedvenceink a piros-kékek átmeneti otthonául szolgáló Elektromos csarnokban.
Együttesünk a Ferencváros elleni derbi időnkénti sziporkáival, és tisztes vereséggel búcsúzott Tone Tiselj-től. Így szerdán debütálhat a kispadon Vida Gergő. A mindezidáig a klub hibátlanul szereplő ificsapatának munkáját irányító szakember eltökélten nyilatkozott a DVSC honlapjának, hiszen nem kisebb célt fogalmazott meg, minthogy jobb, eredményesebb Debrecent láthassunk az előttünk álló hónapokban. Ennek első fontos lépcsője a közelgő találkozó.
Mely után ismét kőkemény idegenbeli feladatok várnak Lányainkra, hiszen jövő hét szerdán, Érden mérkőzünk a kupában, majd a Kisvárdához látogatunk.
Mindent bele, Lányok!
Hajrá Loki!
T.S.





