
Remek sorozatot produkáltak eddig az egyetemi fiatalok, amely gárda még nem talált legyőzőre az idei bajnokságban. A fiúkra nem várt könnyű mérkőzés a 7. fordulóban, vasárnap a listavezető Létavértes otthonába látogattak. A debreceniek nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe, bátor támadójátékukkal meg is lepték ellenfelüket. Fölényük hamar góllá érett, Varga már a 6. percben előnyhöz juttatta a fekete-fehéreket. A hazaiak próbálták rendezni soraikat, stabilizálni védelmüket, de csak rövid időre tudták feltartani a debreceni rohamokat, a 31. percben ismét kapituláltak. A félidő vége előtt újra az egyetemisták ünnepelhettek, melynek köszönhetően háromgólos előnnyel várhatták a második félidőt.
Szünet után sem vettek vissza a lendületből Balla Imre tanítványai, akik nagy kedvvel és felszabadultan futballoztak, élvezték a játékot. A védekezésre kényszerített Létavértes nem is bírta sokáig a nyomást, 10 per alatt kétszer adták meg magukat. A vendéglátók erejéből egy szépítő találatra futotta, ezzel el is lőtték összes puskaporukat, viszont a DEAC reagálva a gólra, kettővel válaszolt.
Rangadóként lett beharangozva a mérkőzés, hiszen élen álló csapatok találkoztak egymással, viszont a DEAC fiataljai látványos játékuknak köszönhetően könnyed győzelmet arattak és a táblázat élére léptek elő.
Szép volt srácok!
Létavértes – DEAC: 1:7 (0:3)
DEAC: Ratku (Bodnár 80’), Víg, Rajna (Komádi 46’), Sárközi, Tóth Cs., Kozma (Kopjári 53’), Kecskés (Farkas 53’), Harangi, Szathmári, Varga L., Szikszai
Edző: Balla Imre
Gólszerzők: Varga L. 6’, 85’, Rajna 31’, Sárközi 43’, 80’, Kozma 49’, Komádi 59’
Balla Imre: A listavezető Létavértes otthonában léptünk pályára a 7. fordulóban. Rangadóra készültünk, ennek megfelelően álltak hozzá a mérkőzéshez a srácok. Mindenki maximálisan odatette magát, remek teljesítményt nyújtott, melynek meg is lett az eredménye, magabiztos győzelmet arattunk. Csak gratulálni tudok csapatomnak! Hajrá DEAC!
KZT




