
A Monostorpályi múlt heti legyőzésével elkezdte a felzárkózást az utolsó helyen álló csapatunk, mely gárda csak hat pontnyira van a 10. helytől. Ezt a különbséget szerették volna tovább csökkenteni Kozma Lajos tanítványai a 18. fordulóban, mikor is a középmezőny elején található Hajdúsámsonnal találkoztak.
Nem az egyetemi fiatalok elképzelése szerint indult a mérkőzés, már az 5. percben hátrányba kerültek, ráadásul a játékrész közepére már háromgólosra nőtt a különbség. A hazaiak ekkor már elkönyvelték, zsebben van a három pont, de a debreceni legénység ezt másképp gondolta. A srácok összekapták magukat és 10 perc alatt visszajöttek a meccsbe, miután Ferenczi egymás után kétszer volt eredményes.
Mintha az öltözőben maradtak volna a fiúk a második félidő elején, nehezen lendültek játékba, de ez nem tartott sokáig, fokozatosan magára talált csapatunk, átvették a játék irányítását. Egy előrevágott labdából mégis a vendéglátók növelhették előnyüket, de ez sem törte meg az egyetemi ifjakat, elővették utolsó erőtartalékaikat és a mérkőzés hajrájában ledolgozták hátrányukat, megmentve az egyik pontot.
Szép volt srácok!
Hajdúsámson – DEAC: 4:4 (3:2)
DEAC: Mezei (Hernek 46’), Tóth Zs., Daku (Varsányi 31’), Szimku, Ferenczi, Kiss P. (Némedi 29’), Barnes (Nagy I. 60’), Szabó D., Kádas, Németi
Edző: Kozma Lajos
Gólszerzők: Ferenczi 29’, 39’, Kádas 87’, 92’
Kozma Lajos: Megmondom őszintén, bosszús vagyok, mert szinte végig mi uraltuk a mérkőzést, rengeteg helyzetet kidolgoztunk, már az első félidőben eldönthettük volna a magunk javára a mérkőzést. A játékrész első felében az öltözőben maradtunk, ellenfelünk ez idő alatt háromgólos előnyre tett szert. Rendeztem a sorokat és sikerült kettőt ledolgozni hátrányunkból, de a második félidő elején megint elaludtunk, ellenfelünk megint betalált. Az utolsó 10 percben kiegyenlítettünk, még fordíthattunk is volna, annyi helyzetünk volt ebben a periódusban. Van bennem hiányérzet, de a srácok mindent megtettek a sikerért, ezen a találkozón mi játszottuk a focit. Mentálisan erősek a játékosok, háromgólos hátránynál sem adták fel, ezért mindenképp jár a dicséret.
KZT




