
Nem mindennapi mérkőzést játszott a Debreceni EAC veretlenül listavezető U15-ös együttese a középmezőnyhöz tartozó Sényő együttese ellen szombaton. A hazai pályán futballozó fekete-fehérek már négy perc elteltével előnybe kerülhettek volna, de a nagy helyzet kimaradt, a sényőiek pedig a túloldalon három minutum leforgása alatt kétszer is betaláltak, Balogh Lajos és Mocsár Roland volt eredményes. A folytatásban sikerült rendezni sorainkat a védelemben, valamint a támadójátékunk is hatékonyabbá vált, a félidő hátralévő részében a vendégek térfelén pattogott a labda, de csak egy gólt sikerült ledolgoznunk a hátrányból, Kecskés Martin vette be Szilágyi kapuját.
Szünet után aztán beindult a debreceni henger, az 51. percben a csereként beállt Incze Dénes egalizált, majd ezt követően jószerével minden támadásból gólt szereztünk, ekkor már felszabadultan tudtunk játszani. Incze és Juscsák mesterhármasig jutott, mellettük pedig Vida Csaba és Kovács Máté is betalált, miközben a sényőiektől tíz perccel a vége előtt Nemes Csaba a kiállítás sorsára jutott. Félóra leforgása alatt nyolcszor volt eredményes a DEAC, amely végül 9–2-re kiütötte riválisát, ezzel megszilárdította pozícióját a pontvadászat élén.
DEAC – Sényő: 9:2 (1:2)
DEAC: Borkó (Szőke 41’) – Harasztosi (Sztojka 54’), Deczki (Székely 62’), Sárközi, Juscsák, Bartók (Kovács M. 62’), Kozma (Vida 25’), Kecskés, Mozga, Papp K. (Incze 25’), Varga D. (Tóth Zs 62’)
Edző: Benczik Zsolt
Gólszerzők: Kecskés 27’, Incze 51’, 57’, 83’, Juscsák 55’, 68’, 81’, Vida 60’, Kovács M. 74’
Benczik Zsolt: Érdekesen alakult a mérkőzés, hiszen ellenfelünk hamar kihasználta a védelmi hibáinkat, s máris 2-0-s hátrányba kerültünk. Ebben a szezonban ez új helyzet volt a csapatnak, és látszott is a zavarodottság a srácokon. Muszáj voltam változtatni, hogy nyomás alatt tartsuk a Sényőt, de a félidőre csak egy gólt tudtunk lefaragni. A szünetbeli kisebb fejmosás hasznosnak bizonyult, mert óriási elánnal kezdtünk, de a helyzetek továbbra is kimaradtak, már azt hittem, hogy el vagyunk átkozva ezen a délutánon. De szerencsére a csapat ezt nem így gondolta, és az egyenlítő gól után átszakadt a gát, frissen és felszabadultan futballoztunk. Gratulálok a csapatnak, a szombati egy nagyon tanulságos mérkőzés volt, de ezt az akadályt is sikeresen vettük.
P.G.




