DEAC U17: Egy félidőnyi jó játék elég volt a győzelemhez

A Debreceni Egyetem korosztályos labdarúgócsapata két ellentétes félidőt produkált, de így is fölényes győzelemmel zárta a második fordulót.

0

31203-300x175 DEAC U17: Egy félidőnyi jó játék elég volt a győzelemhez

Alaposan bekezdett Balla Imre együttese a FILO ellen, bő negyedóra alatt háromgólos előnyre váltották fölényüket. A magabiztos vezetés birtokában sem vettek vissza a tempóból a fiúk, lendületesen futballoztak, sorban építették fel tetszetős támadásaikat. A következő 15 percben még kétszer mattolták a vendégek védelmét, lényegében ekkor már minden lényegi kérdés eldőlt.

Szünet után viszont egy egészen más csapat futott ki a pályára, az első félidei jó játékot nyomokban lehetett csak felfedezni, visszaesett az egyetemisták teljesítménye. Ennek ellenére még két alkalommal túljártak a FILO védelmének az eszén, végül 7:0-ra megnyerték a találkozót.A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a fekete-fehérek játékosát, Víg Zsombort kiállította a játékvezető a 74. percben.

Szép volt srácok!

DEAC – FILO SE: 7:0 (5:0)

DEAC: Ratku, Víg, Dari (Kozma 58’), Béke, Virág (Ferenczi 52’), Kövér (Balogh R. 58’), Vilmányi (Rajna 52’), Farkas (Komádi 52’), Almási, Sándor B. (Szathmári 46’), Szikszai (Kiss N. 52’)

Edző: Balla Imre

Gólszerzők: Béke 7’, Szikszai 11’, 26’, Virág 18’, Vilmányi 32’, Kiss N. 54’, Ferenczi 69’

Kiállítva: Víg 74′

Balla Imre: Jól kezdtük a mérkőzést, tetszett a játékunk, sok támadást vezettünk az első félidőben, helyzeteinkből ötöt értékesítettünk. Szünet után nem tetszett amit a pályán láttam, már meg sem közelítettük első félidei teljesítményünket, nyoma sem volt annak, amit megbeszéltünk. Számomra érthetetlen, hogy romlott le ennyire a játékunk, ráadásul emberhátrányban fejeztük be a mérkőzést, de nem érezem jogosnak a kiállítást. Hétfőn folytatjuk a munkát, javítjuk a hibákat.