
Szerdán pótolta az egy héttel ezelőtt elhalasztott mérkőzését Köstner Tamás gárdája Mátészalkán. Esélyeként léptek pályára, de ezen a találkozón semmi nem akart sikerülni, leginkább a kihagyott helyzetekről szólt a mérkőzés. Az első félidő hajrájában vezetést szereztek a hazaiak, ez láthatóan megfogta az egyetemista fiatalokat. Szünetben sikerült rendezni a sorokat, folyamatosan támadtak a srácok, több lehetőségük is volt, hogy betaláljanak a Mátészalka kapujába, de még a ziccereket sem tudták értékesíteni. A 73. percben a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, a vendéglátók növelték előnyüket, majd a mérkőzés vége előtt megszerezték harmadik találatukat.
Mátészalka – DEAC: 3:0 (1:0)
DEAC: Molnár, Német (Pap 72’), Lipők (Bojti I. 65’), Tóth B. (Németi 57’), Bojti L., Kontra, Kádas (Bartha 65’), Orosz (Újvárosi 57’), Marsa, Kocsis, Tóth B.
Edző: Köstner Tamás
Köstner Tamás: Mi kihagytunk nyolc nagy helyzetet, ellenfelünk pedig négyből hármat értékesített. Hiába bontottuk meg többször is ellenfelünk védelmét, voltak komoly lehetőségeink, ez tipikusan az a meccs volt, ha reggelig focizunk, akkor sem szerzünk gólt. Nem játszottunk jól, de megszerezhettük volna a három pontot, ha jobban sáfárkodunk a helyzeteinkkel. Két nehéz mérkőzés következik, megpróbálunk minél jobb eredményeket elérni.





