DHSE U14: Nagyarányú vereség

Debrecen két utánpótlás műhelyének, az Olasz és a Loki Focisulinak korosztályos csapatai találkozott a 6. fordulóban.

0

images-2 DHSE U14: Nagyarányú vereség

A piros-fehérek már a 4. percben megszerezték a vezetést, melyet negyedórányi játék után megháromszoroztak. A hazaiak a 17. percben még visszajöttek a mérkőzésbe, de ezzel ki is merítették találataik számát. A félidő végére tovább nőtt a Loki Focisuli előnye, amely gárda 6:1-re nyerte meg a játékrészt. Szünet után Mona Árpád pillanatai következte, aki zsinórban négyszer vette be az Honvéd kapuját. A hátralévő időben tovább nőtt a különbség a két csapat között, végül 12:1-re győzött a vendég alakulat, ezzel megőrizve első helyét és veretlenségét az idei bajnokságban, míg a hazaiak lecsúsztak a dobogóról.

Debreceni Honvéd SE – Loki Focisuli: 1:12 (1:6)

DHSE: Hatvani (Lós 58’), Litauszki (Sarkadi 58’), Szendrei, Gróf (Kozák 41’), Pelles, Kis K., Sallai, Folytán, Vincze (Szentjóbi 41’), Kállai (Kelemen 41’), Pál

Loki FS: Ari, Boros, Kovács K. (Papp G. 49’), Csarkó, Bora (Molnár 58’), Lénárt, Dobó, Szilágyi, Pásztor

Gólszerzők: Pál 17’ ill. Kovács K. 4’, Mona 11’, 43’, 44’, 57’, 70’, 79’, Bora 12’, Boros 35’, Pásztor 36’, Csarkó 40’, Molnár 78’

KZT