Egy nullára még a hazai csapat vezetett, de Füzi-Tóvizi Petra duplájával hamar fordítottunk, sőt Thorleifsdóttir találatával már 3-1 volt ide. De elhúzni nem tudtunk, mert a nyolcadik perc elején a svéd átlövőt, majd kicsivel később Füzi-Tóvizi Petrát is kiállították, így először egyenlített, majd meg is fordította az állást a Mosonmagyaróvár. A kettős emberhátrányt kihasználva két góllal elhúzott a hazai csapat. Ekkor időt kért Szilágyi Zoltán. Az MKC ennek ellenére három gólra növelte a különbséget. Gyenge védekezés, sok rossz döntés, technikai hiba és kihagyott ziccer jellemezte a játékunkat az első negyedórában, na meg három kiállítást is kaptunk, ezért is alakulhatott így az eredmény. Küszködött a DVSC, kellett bő nyolc perc, hogy egyenlítsünk, majd még öt, hogy újra átvegyük a vezetést. 15:16 volt az állás a szünetben. A vártnál jóval szorosabban alakult az első félidő.
A második játékrészt úgy kezdte a debreceni csapat, ahogy illik egy Magyar Kupa negyeddöntőben. Kicsivel több mint egy perc alatt háromgólosra növeltük a különbséget. Egy újabb kettős emberelőnyt kihasználva azonban megint felzárkózott az óvár, sőt a 42-ik percben ki is egyenlített. Szilágyi Zoltán ezt követően kikérte második idejét is. A helyzet ettől sem lett jobb. Ismét az első félidei indiszponált játékát mutatta a csapat, rengeteg hibával elől és hátul is. A 49-ik perc elején az MKC átvette a vezetést, a DVSC pedig komoly gödörbe zuhant. Az 53-ik percben már öt kihagyott hetesnél tartottunk úgy, hogy Töpfner, Sercien-Ugolin és Csernyánszki után Hámori is próbálkozott büntetőből. A Mosonmagyaróvár eksztázisban játszott, a mieink pedig mélyen a tudásuk alatt, így aztán a meccs hajrájában a hazai csapat még növelte is előnyét és végül három góllal nyert. Nagyon sok a harminc gól, amit kaptunk, emellett tíz ziccert és öt büntetőt hagytunk ki, ez nem fér bele még egy tartalékos rivális ellen sem! Dicstelenül búcsúztunk a Magyar Kupától.
Magyar Kupa negyeddöntő
Mosonmagyaróvár – DVSC Schaeffler: 30–27 (15–16)
Mosonmagyaróvár: HALTER – Molnár D. 2., VARGA EMÍLIA 10/6, KUKELY A. 7, Wolfs 3, IVANCOK-SOLTIC 6, Magyar F. 2
Cserék: Horváth Sz. (kapus) Lancz, Lánczy, Horváth Maja, Megyeri
Megbízott edző: Vers Ákos
DVSC: GABRIEL – Grosch 3, Sercien-Ogulin 1 (1), Füzi-Tóvizi 3, Thorleifsdóttir 3, JOVOVICS 8 (1), Petrus 2
Cserék: Ryde (kapus), Csernyánszki 1, Haggerty, Tóth Nikolett, Hámori K. 1., Töpfner 5 (2), Hornyák D.
Edző: Szilágyi Zoltán




