DLA-DVSC leány U19: Az egyik legnehezebb ellenfél a bajnoki nyitányon

Vasárnap megkezdi idei bajnoki szereplését a DLA-DVSC U19-es lánycsapata, az első fordulóban az MTK együttese ellen lépnek pályára lányaink.

0

20150313112149_sport-foci-gol-labda-bankracio_642x369_cover-300x172 DLA-DVSC leány U19: Az egyik legnehezebb ellenfél a bajnoki nyitányon

Véget ért a felkészülés a DLA-DVSC U19-es lánycsapata számára, hétvégén már megkezdi bajnoki szereplését Krascsenics Csilla együttese a kiemelt osztályban. Korosztályos együttesünk kerete alaposan megváltozott, távozott Debrecenből két meghatározó játékos, Gajzágó Flóra és Kakócz Adelina, Bécsi Barbara valamint nagy valószínűséggel, Éles Réka befejezik a labdarúgást. Jó hír viszont, hogy Kengye Vivien, Urbán Viktória és Pintye Vivien továbbra is a csapatot erősítik.

Krascsenics Csilla elégedett az elvégzett munkával: „Úgy gondolom, jól sikerült a felkészülésünk, a lányok minden edzésen becsületesen elvégezték a feladatokat. Kialakult egy 18-as keret, a foglalkozásokon teljes létszámmal tudtunk dolgozni. Bizakodó vagyok a bajnoksággal kapcsolatban, melyet remélem, egy újabb járvány nem szakít meg, bízom benne, hogy jó helyezést fogunk elérni a csapatommal”.

A 2020-2021-es versenykiírás első fordulójában az egyik legnehezebb ellenfél vár a debreceni hölgykoszorúra, a bajnoki címre is esélyes MTK ellen lépnek pályára vasárnap délután Pallagon. Komoly erőpróba lesz ez a lányok számára, hiszen nagyon erős a fővárosi gárda, de biztosak lehetünk benne, helyt fognak állni a Krascsenics tanítványok, talán még a pontszerzésben is reménykedhetünk.

Leány U19 kiemelt csoport 1. forduló

DLA-DVSC – MTK

08.16. 16:00           Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont