DLA: Minden csapatunk pályára lép pénteken

Illés Akadémia és DVTK elleni mérkőzések következnek.

0

09-300x181 DLA: Minden csapatunk pályára lép pénteken

Teljes nagyüzem lesz az utánpótlás bajnokságokban, már a kisebb korosztályok is megkezdik bajnoki sorozatukat. A legidősebbek (U19) Szombathelyre látogatnak a második fordulóban, a szintén győzelemmel kezdő Illés Akadémia otthonából próbálják meg elhozni a három pontot.

Joó Zsolt tanítványai (U17) Pallagon fogadják a vasiakat, szintúgy, mint Sándor Csaba (U16) együttese. Mindkét csapatunknak meg van az esélye, hogy megszerezzék első győzelmüket.

A második fordulóval kezdi a bajnokságot U15 és a bajnokságot nyert U14-es gárdánk, mivel a Honvéd kérésére elhalasztották az első mérkőzéseket. Remélhetőleg a plusz egy hetet jól használták fel és mindkét gárda 3-3 ponttal tér haza Szombathelyről.

Az U13 és a legfiatalabbak U12-es korosztály keleti rangadóval kezdik meg bajnoki szereplésüket, a Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont pályáin fogadják a DVTK együtteseit. Nagy az esély arra, hogy mind a 6 pont Debrecenben marad.

U19

Illés Akadémia – DVSC-DLA

08.31. 10:00           Szombathelyi Illés Akadémia Sporttelep

U17

DVSC-DLA – Illés Akadémia

08.31. 11:00           Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

U16

DVSC-DLA – Illés Akadémia

08.31. 11:00           Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

U15

Illés Akadémia – DVSC-DLA

08.31. 10:00          Szombathelyi Illés Akadémia Sporttelep

U14

Illés Akadémia – DVSC-DLA

08.31. 12:00         Szombathelyi Illés Akadémia Sporttelep

U13

DVSC-DLA – DVTK

08.31. 13:00           Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

U12

DVSC-DLA – DVTK

08.31. 14:00           Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont