Fotó: Kovács Péter/DLA
A Sajóvölgye elleni győzelem után nem pihenhetett sokat Oláh János együttese, szerdán már újabb megmérettetés várt a fiúkra. A 9. fordulóban az 5. helyen álló Nyíregyházát látták vendégül akadémistáink a Pallagi Edzőcentrumban. Lendületesen és magabiztosan kezdtek a piros-fehérek, Kiss Máté szépségdíjas góljával már a 4. percben megszerezték a vezetést. A korai gól megnyugtatta a srácokat, akik felszabadultan futballoztak, szép támadásokat vezettek. A 13. percben Kiss Máté hozta kihagyhatatlan helyzetbe Törőt, aki nem is hibázott. A két gól megzavarta a vendégeket, ráadásul, mire felocsúdhattak volna, Varga ismét bevette a kapujukat a 21. minutumban. Lényegében ekkor már lehetett sejteni, a pontok Debrecenben fognak maradni.
Szünet után, nem sokkal a kezdés után szépített a Nyíregyháza, melytől belelkesültek a szabolcsiak, de akadémistáink remek védekezéssel, minden próbálkozást meghiúsítottak és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
Szép volt srácok!
DVSC-DLA – Nyíregyháza: 3:1 (3:0)
DVSC-DLA: Balogh Sz., Andrásik, Pardi, Varga Zs., Pápai, Serucza, Kiss M., Barna, Törő
Cserék: Rizán, Kun, Szekeres, Daróczi, Tóth B., Szűcs
Vezetőedző: Oláh János
Gólszerzők: Kiss M. 4’, Törő 13’, Varga Zs. 21’
Oláh János: Egy nagyon egységes, jó erőkből álló, gyors, erőszakos futballt játszó Nyíregyházát fogadtunk. Magabiztos, gyors játékkal az első félidőben három gólt szerezve sikerült megnyugtató előnyre szert tennünk. A második félidő már kiegyenlítettebb volt, ellenfelünk megmutatta, jó csapat. A játékrész elején kaptunk egy gólt, ez belelkesítette a Nyíregyházát, de rendeztük a sorainkat, a folytatásban már nem forgott veszélyben a győzelmünk. Az egész csapatnak jár a gratuláció, mindenki nagyon jól játszott, le a kalappal a fiúk előtt. Most lesz egy hosszabb bajnoki szünet, de edzőmérkőzésekkel próbáljuk játékban tartani a srácokat, legközelebb november 11-én lépünk pályára az őszi szezon záró mérkőzésén a Tarpa ellen.
KZT





