DLA U13: Félidőnként egy-egy gól, három pontot ért

Madar Csaba együttese magabiztos játékkal nyert a Nyíregyháza elleni rangadón.

0

DSC8824-Kozepes-1-300x208 DLA U13: Félidőnként egy-egy gól, három pontot értFotó: Kovács Péter/DLA

Gólzáporos győzelemmel zárta a Sajóvölgye elleni találkozóját előző héten a Debreceni Labdarúgó Akadémia együttese, amely gárda 16 alkalommal vette be ellenfele kapuját. Ez jó előjel volt a 9. fordulóra nézve, a srácok önbizalommal telve várhatták a szerdai rangadót, mely mérkőzésen a 3. helyen álló Nyíregyházával mérték össze erejüket.

Lendületes, látványos első félidőt produkáltak akadémistáink, akik Tóth Nándor révén már a 4. percben megszerezték a vezetést. A piros-fehérek birtokolták a labdát, irányították a játékot, szépen felépített támadásokat vezettek. Többször kerültek gólveszélyes helyzetbe, de a befejezéseknél pontatlanok voltak, rossz döntéseket hoztak, így nem sikerült növelni előnyüket.

A második játékrészben kiegyenlítettebbé vált a játék, de a piros-fehérek kézben tartották a mérkőzést, esélyt sem adtak ellenfelüknek. A 43. percben Rónai megduplázta a debreceni előny, végleg eldöntve a pontok sorsát, mely egységek Debrecenben maradtak.

Szép volt srácok!

DVSC-DLA – Nyíregyháza: 2:0 (1:0)

DVSC-DLA: Balogh T., Bécsi, Krizsán, Nyikos, Kovács T., Asztalos, Törő, Tóth S., Tóth N., Sánta, Szécsi

Cserék: Csontos, Kovács B., Kiss B., Rónai, Bári, Drága, Szakács, Szalóki

Vezetőedző: Madar Csaba

Gólszerzők: Tóth N. 6’, Rónai 43’

Madar Csaba: Az első félidőben kifejezetten jó felfogásban játszottunk, többnyire taktikusan futballoztunk. Amiket edzéseken gyakoroltunk, nagyjából viszont láttam a pályán, a játékosokban meg volt az akarat, elszántság vállalkozó kedv. A második félidőben, kicsit visszább esett a teljesítményünk, de ekkor is uraltuk a mérkőzést. Úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk, több lehetőségünk volt a gólszerzésre, főleg az első félidőben, ha pontosabbak vagyunk a befejezéseknél, nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez.

KZT