DLA U14: Idegenben maradtak a pontok

Az akadémia korosztályos együttese a Vasas otthonában lépett pályára a hétvégi játéknapon.

0

u14-300x200 DLA U14: Idegenben maradtak a pontok

Az első félidőben fölényben játszottak a hazaiak, nyomás alá helyezték Joó Zsolt együttesét, de a debreceni védelem ekkor még állta a sarat. Egy néhány perces rövidzárlatot viszont kihasználtak a vendéglátók és háromgólos előnyre tettek szert. Sikerült stabilizálni a védelmet akadémistáink, így hiába nyomott a Vasas, az eredmény nem változott a félidő végéig. A második játékrészben bátrabban játszottak akadémistáink, próbáltak kijönni a szorításból, támadásokat vezettek, viszont sok volt a pontatlanság a játékukban. A hazaiak ismét betaláltak, ezzel le is zárták a mérkőzést, megérdemelten szerezték meg a három pontot.

Meg kell próbálni a srácoknak túltenni magukat a három vereségen, még keményebben dolgozni a hétköznapokon, és bebizonyítani, ennél a teljesítménynél sokkal többre képesek. Hinniük kell magukban, az edzőikben, előbb-utóbb az eredmények is jönni fognak.

Vasas KA – DVSC-DLA: 4:0 (3:0)

DVSC-DLA: Engedi (Nagy Sz. 70’), Molnár (Török 70’), Butor, Balogh, Varga (Pirka 70’), Sain (Schneider 62’), Szuháj (Hornyák 41’), Nemes, Tóth B. (Kovács 52’), Nagy M., Kiss H.

Edző: Joó Zsolt

Joó Zsolt: Elég defenzíven kezdtük a mérkőzést, a Vasas ránk tudta erőltetni az akaratát, többet birtokolták a labdát. Pontatlanok voltunk, nem tudtuk úgy építeni a játékunkat, ahogy szerettük volna, ennek ellenére a védekezésünk hellyel-közzel jól működött. Sajnos volt egy ötperces rövidzárlatunk, amit kihasznált ellenfelünk, ami kicsit demoralizáló volt. Szünetben azt mondtam a srácoknak, próbáljunk úgy játszani, hogy 0:0-ról folytatjuk a mérkőzést. A második félidőben már kicsit bátrabban játszottunk, a játékosok is jobban felvállalták magukat, de a rövidzárlat és a hibák azt eredményezték, hogy 4:0-ra kikaptunk. A fiúk próbáltak mindent megtenni, hogy jobb eredményt érjenek el, de el kell ismerni, jobb volt a Vasas. Van még bőven munkánk, dolgozunk tovább, próbáljuk a hibákat kijavítani, készülünk a következő mérkőzésre.