DLA U14: Patai Dávid találata meghozta az első győzelmet

Joó Zsolt tanítványai hatalmas bravúrt hajtottak végre azzal, hogy a 3. helyen álló Várda ellen mindhárom pontot megszerezték.

0

31-300x200 DLA U14: Patai Dávid találata meghozta az első győzelmet

Korosztályos csapatunk az elmúlt hetek mérkőzéseire foghíjas kerettel tudott kiállni, betegség miatt nagyon sokan hiányoztak. Most viszont ez a probléma megoldódott, minden játékos az edző rendelkezésére állt. Nagyon nehéz mérkőzés várt a fiúkra, hiszen a harmadik helyen álló Várda ellen léptek pályára Előzetesen a szabolcsiak voltak a mérkőzés esélyesei, de a srácok borították a papírformát. Az első játékrészben már látszott, akadémistáink felnőttek a feladathoz, partiban voltak a Várdával, kiegyenlített játék folyt a pályán. Bár komoly helyzet egyik oldalon sem adódott, azért minkét csapat előtt voltak lehetőségek. Szünet után tovább javult Joó Zsolt gárdájának a játéka, okosan, taktikusan, nagy akarattal futballoztak a fiúk. Ebben a játékrészben nagy veszélyt jelentettek a vendégek kapujára, több komoly helyzetet kidolgoztak. Mondhatni, érett a debreceni gól, ami a 76. percben meg is született. Patai kapott egy pontos indítást Szuhájtól, jól lépett ki a védők közül, egyedül vezette a kapura a labdát, majd a kapus mellett a hálóba juttatta a játékszert. Ez a találat egyben akadémistáink első bajnoki győzelmét is jelentette, a fiúk hatalmas bravúrt hajtottak végre azzal, hogy a Várdával szemben itthon tartották a három pontot. Dávid első meccsét játszotta az U14-es csapatban, most került fel a fiatalabb korosztályból.

Szép volt srácok!

DVSC-DLA – Várda LA: 1:0 (0:0)

DVSC-DLA: Engedi, Kovács, Szilágyi, Pirka (Tóth B. 61’), Butor (Sain 70’), Balogh, Patai, Szuháj (Ludmány 81’), Nemes, Nagy M., Kiss H.

Edző: Joó Zsolt

Gólszerző: Patai 76’

Joó Zsolt: Az első félidő kiegyenlített volt, nekünk is, ellenfelünknek is volt egy-két lehetőségünk, ez alapján reális volt a félidei döntetlen. Véleményem szerint viszont szünet után sokkal jobban és taktikusabban játszottunk, a korosztályhoz képest nagyon éretten fociztak a fiúk. Nem túlzok, mikor azt mondom, négy-öt 100%-os helyzetünk volt, azt sajnálom, hogy csak egyet tudtunk értékesíteni. Maximálisan megérdemeltük a győzelmet, amit a játékosok nagyon akartak, csapatként működtek. Gratulálok minden játékosnak a három ponthoz és a jó játékhoz, nagyon büszke vagyok rájuk, ez a helyes út, ha a továbbiakban is ilyen hozzáállással lépnek pályára, az eredményeken is tükröződni fog. Nagyon boldogok vagyunk, a hétvége az örömé, de hétfőtől már készülünk a DVTK elleni találkozóra.