DLA U15: Elvitte a pontokat a listavezető

Kiegyenlített mérkőzésen, a helyzeteivel jobban sáfárkodó Honvéd kétgólos győzelmével zárult a rangadó.

0

u15-1-300x173 DLA U15: Elvitte a pontokat a listavezetőFotó: Kovács Péter/DLA

Visszatérve a kényszerszünetből, nem várt könnyű mérkőzés Joó Zsolt tanítványaira, akik szombat délben a bajnoki cím elsőszámú várományosát, a Honvédot fogadták a Pallagi Edzőcentrumban.

Jó ritmusú, a vizes, csúszós talaj ellenére jó színvonalú mérkőzést játszottak akadémistáink a Honvéddal. Joó Zsolt tanítványai végig partiban voltak az éllovassal, kiegyenlített volt a mérkőzés. Szervezetten futballozott mind a két gárda, helyzetek csapatunk és a kispestiek előtt is adódtak, míg hazai oldalon kimaradtak a lehetőségek, addig a piros-feketék az első félidőben kettőt gólra tudtak váltani. A vendégek előnyüket megtartották a mérkőzés végéig és elvitték a három pontot.

Valószínű, ha csapatunk a járvány miatt nem kényszerül karanténba, folyamatosan tudtak volna készülni, pontot, talán pontokat vehettek volna el a bajnokaspiránstól. A végjátékok pontatlansága a meccshiánynak tudható be, akadémistáink azért helyzeteikkel jól szoktak sáfárkodni.

DVSC-DLA – Honvéd MFA: 0:2 (0:2)

DVSC-DLA: Nagy Sz., Szilágyi T., Komlósi, Butor, Kohut (Nemes 70’), Patai (Szuháj 70’), Balogh M. (Török 41’), Zsolczai (Forgó 41’), Szilágyi D., Nagy M. (Hornyák 41’), Sztankó

Vezetőedző: Joó Zsolt

Joó Zsolt: Játékban jó teljesítményt nyújtottunk. Egy jó mérkőzésen vagyunk túl, melyen két jó csapat találkozott, szemre tetszetős játék folyt a pályán. Mindkét oldalon adódott néhány lehetőség, ebben ma a Honvéd jobb volt, két helyzetét gólra tudta váltani, míg mi kicsit pontatlanok voltunk a kapu előtt. Játékban jó teljesítményt nyújtottunk, ültek a letámadásaink, sok labdát tudtunk szerezni. A vereség miatt maradt bennem hiányérzet, de nem tudom elmarasztalni a játékosokat, mindent megtettek a pályán, gratulálok a csapatnak.

KZT