Fotó: Kovács Péter/DLA
Joó Zsolt tanítványai azzal a nem titkolt céllal léptek pályára Kisvárdán, hogy folytatva a jó sorozatot, megőrzik bajnoki veretlenségüket. Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mind a két csapat felvállalta a nyíltsisakos támadójátékot, kemény, de férfias küzdelem folyt a pályán. A 11. percben akadémistáink kerültek előnybe: Kohut lépett le védőjéről, egy az egyben vezette a kapusra a labdát és higgadtan gurította hálóba a játékszert. Sokáig nem tarthatott a debreceniek öröme, néhány minutum múlva egyenlítettek a hazaiak. A félidő hátralévő részében sem csökkent az iram, helyzetek mindkét oldalon adódtak, de újabb gól már nem született. Azért azt zárójelben meg kell jegyezni, erősen lejtett a hazai pálya, a játékvezető téves ítéleteivel leginkább a piros-fehéreket sújtotta.
A második félidőben is folytatódott az első 40 percre jellemző férfias csata, az iram sem változott. A 49. percben ismét a vendégek szerezték meg a vezetést: Zsolcai kapott egy tökéletes mélységi indítást, aki élni is tudott az adódó lehetőséggel. Az 52. percben megfogyatkozott a debreceni gárda, miután egy lökdösődést követően a játékvezető Szilágyi Dávidnak, akit provokáltak a hazai játékosok, felmutatta a második sárga kártyát. Az eset érdekessége, hogy a Várda játékosának akciója felett szemet hunyt a sípmester. Az előnyt hamar gólra váltották a vendéglátók, ismét döntetlen volt az állás. Akadémistáink nem jöttek zavarba a kiállítás után, tíz emberrel is bátran támadtak, egy kis szerencsével meg is szerezhették volna a győzelmet, de most meg kellett elégedniük az egy ponttal.
Szép volt srácok!
Várda LA – DVSC-DLA: 2:2 (1:1)
DVSC-DLA: Engedi, Török, Szilágyi T., Butor, Kohut (Mindák 79′), Zsolcai (Szuháj 68′), Nemes (Forgó 55′), Szilágyi D., Nagy M., Kiss H., Sztankó
Vezetőedző: Joó Zsolt
Gólszerzők: Kohut 11′, Zsolcai 49′
Kiállítva: Szilágyi D. 52′
Joó Zsolt: Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk a Kisvárdával, férfias küzdelem folyt a pályán fordulatokban sem volt hiány. A kiállítás megnehezítette a dolgunkat, de a gyerekek remekül reagáltak az emberhátrányra, még tíz emberrel is voltak lehetőségeink. Nem lehetek elégedetlen, a csapat jó teljesítményt nyújtott, küzdeni tudásból ismét ötösre vizsgáztak a srácok, melyhez csak gratulálni tudok.
KZT