DLA U15: Emberhátrányban is verték a Nyíregyházát

Korosztályos együttesünk három gólt szerezve nyerte meg szombaton a szomszédvárak párharcát.

0

DSC7793-Medium-547x420-300x230 DLA U15: Emberhátrányban is verték a NyíregyházátFotó: Kovács Péter/DLA

Nem a legnehezebb kihívás várt Joó Zsolt legényeire a 23. fordulóban, ugyanis szombat délelőtt a kiesőzónában lévő Nyíregyháza otthonában léptek pályára. A fiúk nem estek abba a hibába, hogy lenézték ellenfelüket, bár időnként a hazaiak megnehezítették a debreceniek dolgát, nem volt kérdés, mely gárda gyűjti be a három pontot.

Jó ritmusban, támadó szellemben kezdték a mérkőzést akadémistáink, időnként viszont akadozott a gépezet, egy-két hiba belecsúszott a játékba. A 12. percben góllá érett a vendégek fölénye: Török középre tett labdáját Kohut 6 méterről passzolta a kapuba (0:1). A folytatásban is a piros-fehérek irányították a játékot, a hazaiak szervezetten védekeztek, így az előnyt nem tudták megduplázni a szünetig.

Fordulás után hamar pontot tettek a mérkőzés végére a cívisvárosi fiatalok, a 43. percben megszületett a második találat: Kohut szöglete után Komlósi fejelte a labdát a nyíregyi kapuba (0:2). Két minutum elteltével ismét debreceni találatot lehetett feljegyezni: egy szélről elvégzett szabadrúgás után Szilágyi Tamás fejéről került a labda a hálóba (0:3). Az 57. percben megfogyatkozott a piros-fehér gárda, miután egy dulakodást követően a játékvezető, túl szigorúan, kiállította Komlósit. Emberhátrányban is akadémistáink játszottak fölényben, de újabb találat már nem született a mérkőzés végéig.

Szép volt srácok!

Nyíregyháza – DVSC-DLA: 0:3 (0:1)

DVSC-DLA: Nagy Sz., Török (Szmáhin 59’, Szilágyi T., Komlósi, Balogh M., Zsolcai (Sztankó 41’), Kohut, Forgó (Varga Z. 72’), Butor (Szuháj 66’), Szilágyi D. (Nemes 59’), Nagy M. (Hornyák 41’)

Vezetőedző: Joó Zsolt

Gólszerzők: Kohut 12’, Komlósi 43’, Szilágyi T. 46’

Kiállítva: Komlósi 57’

Joó Zsolt: Úgy gondolom, teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Az első félidőben pontatlanabbul játszottunk, mint ahogy szoktunk, ennek ellenére mi voltunk fölényben, a mérkőzés elején sikerült megszereznünk a vezetést. Ellenfelünk szervezetten védekezett, nehéz volt feltörni a hátsó alakzatukat, nem is tudtuk növelni előnyünket. A második félidőben hamar megnyugtató előnyre tettünk szert, elkezdtünk felszabadultan futballozni, annak ellenére, hogy emberhátrányba kerültünk, tovább támadtunk. Próbáltunk újabb gólokat szerezni, helyzeteinkkel viszont nem tudtunk élni, de nem lehetek elégedetlen, 10 emberrel is begyűjtöttük a pontokat. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez és főleg a második félidei teljesítményhez.

KZT