
Nagyon rosszul indult a mérkőzés debreceni szempontból, mivel már a 2. percben, egy sarokrúgást követően előnybe került a szombathelyi gárda. Csapatunk viszont hamar kiheverte a korai gól okozta sokkot, a srácok felvették a játék ritmusát, szervezetten és jól futballozva előbb Bóta Gergő góljával egyenlítettek, majd Szakács Levente találatával átvették a vezetést. Szünet után sem az eredmény tartására törekedtek akadémistáink, továbbra is támadószellemben játszottak, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani. A mérkőzést, ezzel megszerezve a három pontot, viszont megnyerték.
Szép volt srácok!
Illés Akadémia – DVSC-DLA: 1:2 (1:2)
DVSC-DLA: Csapó, Mikuljuk, Kokovai, Szabó (Doktor 69’), Vaskó, Horváth-Gaudi, Bóta (Bucsák 69’), Takács, Szakács (Karakas 61’), Batai (Csikós 76’), Cibla
Edző: Garamvölgyi Péter
Gólszerzők: Bóta 35’, Szakács 40’
Garamvölgyi Péter: Nem igazán kezdtük jól a mérkőzést, már a második perben egy szöglet után hátrányba kerültünk. Sajnos ez nem először fordult elő, ezen mindenképp javítanunk kell, de a játékosok ismét bebizonyították, rövid időn belül képesek hátrányból felállni. A fiúk nagy akarati és mentális erővel bírtak egyénileg és csapatszinten, mert a félidő vége előtt már egygólos előnyre tettünk szert, de volt még két komoly lehetőségünk. A második játékrészben nagy elánnal és okosan futballoztunk, a helyzeteink alapján nagyobb arányban is elléphettünk volna ellenfelünktől, de ma a kapufa a hazaiakat segítette. Az Illésnek is volt egy nagyon komoly gólszerzési lehetősége, de kimaradt, így sikerült megnyernünk a találkozót. A játékunk kicsit akadozott most, de úgy gondolom, a helyzetek és a mutatott játék alapján megérdemelten szereztük meg a három pontot. Gratulálok a csapatnak, jó pihenést kívánok a játékosoknak a hosszú hétvégére.




