DLA U15: Fordulatos meccsen őrizték meg veretlenségüket a fiúk

A Debreceni Labdarúgó Akadémia együttese Szakács vezérletével kétszer tudott fordítani a Győr ellen és itthon tartotta a három pontot.

0

u15-7-300x147 DLA U15: Fordulatos meccsen őrizték meg veretlenségüket a fiúkFotó: dvsc.hu

Hétvégén a Paks otthonában nyertek Joó Zsolt tanítványai, magabiztos, jó játékkal zsebelték be az atomvárosban a három pontot. Szerdán a Győr ellen pótolták a 2. fordulóból elhalasztott találkozójukat az akadémisták, amely gárda azzal a céllal lépett pályára, hogy megőrizze veretlenségét.

Nagy lendülettel vetették bele magukat a mérkőzésbe a csapatok, jó iramú, élvezetes mérkőzést láthattak, akik kilátogattak a Pallagi Edzőcentrumba. Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, amely játékrész elején a vendégek szerezték meg a vezetést. Fél óra játékot követően gyors gólváltásra került sor, Szakács egyenlítő találatára 2 perc múlva válaszolt a Győr, és előnnyel várhatta a folytatást.

Szünet után átvették a játék irányítását akadémistáink, látványosan, szépen és kombinatívan futballoztak. Az 58. percben Szilágyi Dávid ismét egalizált, majd az első gólt szerző Szakács pillanatai következtek, aki 2 percen belül kétszer vette be a zöld-fehérek kapuját. Fordítás után teljesen felszabadultan játszottak a fiúk, szinte az történt a pályán, amit ők akartak, a vendégek ekkor már lélekben fel is adták, beletörődvén a vereségbe. A 75. percben Kohut állította be a végeredményt, 5:2-re nyertek akadémistáink, akik továbbra is veretlenek az idei bajnokságban.

Szép volt srácok!

DVSC-DLA – ETO FC Győr: 5:2 (1:2)

DVSC-DLA: Engedi, Szilágyi T., Balogh M. (Török 32’), Kohut, Butor, Szakács (Szuháj 69’), Szilágyi D., Nagy M., Kiss H. Sztankó, Forgó (Varga Z. 56’)

Vezetőedző: Joó Zsolt

Gólszerzők: Szakács 28’, 60’, 67’, Szilágyi 58’, Kohut 75’

Joó Zsolt: Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, de helyzetek inkább előttünk adódtak, viszont két könnyű gólt ajándékoztunk a Győrnek. A játékkal azonban elégedett voltam, a hatékonyságban maradt bennem hiányérzet. A második játékrészben kiválóan futballoztunk, nagyon tetszett a csapat, nagy sebességgel és dinamikusan futballoztunk. Lehetőségeinket jó százalékban értékesítve sikerült fordítanunk és megszerezni a három pontot. A mérkőzés összképe alapján megérdemelt győzelmet arattunk, még ilyen arányban is. Egyénileg és csapatként is jó teljesítményt nyújtottunk, minőségben egy nagyon jó meccset hagytunk magunk mögött, mely kiválóan szolgálta a srácok fejlődését. Gratulálok a játékosaimnak, igazi csapatmunka eredménye ez a győzelem, élmény volt látni a játékukat!

KZT