DLA U15: Győzelem az UTE elleni rangadón

A Debreceni Labdarúgó Akadémia korosztályos együttese az Újpest csapatával mérte össze erejét szombaton.

0

U15-300x241 DLA U15: Győzelem az UTE elleni rangadónFotó: Kovács Péter/DLA

Harmadik helyen álló akadémistáink az ötödik pozícióban lévő Újpestet fogadták a 26. forduló szombati játéknapján. Joó Zsolt tanítványai ősszel döntetlenre végeztek a lila-fehérekkel, várható volt, most sem lesz könnyű dolguk, egy ki-ki mérkőzésre lehetett számítani.

Lendületesen kezdtek a piros-fehérek, rákényszerítették akaratukat ellenfelükre, de egy kicsit akadozott a játék. Ennek ellenére többször is adódott a lehetőség a gólszerzésre hazai oldalon, a helyzeteket viszont nem sikerült értékesíteni. Az UTE is próbálkozott, de a debreceni védelem minden próbálkozást meghiúsított. Gól nem született, 40 perc játék után a játékvezető az öltözőbe parancsolta a csapatokat.

A második félidőt is a hajdúsági fiatalok kezdték jobban, időnként nyomás alá helyezték ellenfelüket. A 49. percben megszületett a várva-várt vezető találat: Forgó Márk átadása után Butor Levente egy szép csellel becsapta védőjét, majd a kimozduló kapus mellett elhúzva a labdát, a hálóba passzolt. Ez volt az utolsó megmozdulása, a gól után nem sokkal megkapta második sárgáját, így számára véget ért a mérkőzés. A lilák próbálták kihasználni az emberelőnyt, beszorították a debrecenieket a kapu elé, de a védelem kiválóan működött, Engedi tökéletesen együtt élt a játékkal és sikerült megőrizni az előnyt a mérkőzés végéig.

Szép volt srácok!

DVSC-DLA – UTE: 1:0 (0:0)

DVSC-DLA: Engedi, Török (Mindák 79′), Szilágyi T., Butor, Zolcai (Szuháj 70′, Kohut (Sinyi 74′), Forgó (Nemes 70′), Szmáhin, Szilágyi D. (Hornyák 70′), Nagy M. (Varga Z. 79′), Sztankó

Vezetőedző: Joó Zsolt

Gólszerző: Butor 49′

Kiállítva: Butor 57′

Joó Zsolt: A héten nem tudtunk zavartalanul készülni, ennek ellenére nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe a srácok. Játékunk kicsit akadozott, de ezt akarattal és küzdeni tudással kompenzálják a játékosok. Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, voltak helyzeteink, sajnos egyet sem sikerült értékesítenünk. A második játékrészt jól kezdtük, hamar megszereztük a vezetést, de emberhátrányba kerültünk. Innentől inkább a védekezésre koncentráltunk, és sikerült is megőrizni előnyünket a mérkőzés végéig. Egy igazi rangadón sikerült legyőzni a jó erőkből álló Újpestet. Gratulálok a játékosoknak!

KZT