
Nem indult jól a mérkőzés debreceni szempontból, ugyan is a 2. percben előnybe került az MTK, majd ezt az előnyt a 17. percben kettőre növelték egy büntető után. Akadémistáink nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak és két perc múlva Vadász révén szépítettek, majd nem sokra rá Lázók találatával egyenlítettek. Szünet után fölényben játszott csapatunk, az 51. percben Lénárt találatával átvették a vezetést, majd Hegedűs is gólra váltotta helyzetét. Nem vettek vissza a tempóból a fiúk, több ígéretes lehetőség is adódott előttük, gólt viszont már csak a kék-fehérek értek el, akik felzárkóztak egy gólra, de egyenlítésre már nem maradt erejük. Akadémistáink megérdemelt győzelmez arattak az MTK ellen.
Szép volt srácok!
DVSC-DLA – MTK: 4:3 (2:2)
DVSC-DLA: Lisztes, Fábián, Székelyhidi, Lénárt, Tóth B., Sipos (Karmacsi 46’), Nagy R., Kovács (Virág 86’), Vadász (Vajda 46’), Lázók (Pinczés 76’), Hegedűs
Edző: Szűcs János
Gólszerzők: Vadász 19’, Lázók 21’, Lénárt 51’, Hegedűs 66’
Szűcs János: Rosszul kezdtük a mérkőzést, egy eladott labdából már a 2. percben vezetést szerzett ellenfelünk. Néhány percre rá egy rossz keresztpassz után ismét labdát veszítettünk, az MTK gyors támadást vezetett, aminek tizenegyes lett a vége, amit értékesítettek, így bő negyedóra alatt kétgólos hátrányba kerültünk. Ettől függetlenül nem játszottunk rosszul, nagy erőket mozgósítottunk és sikerült még ebben a játékrészben egyenlítenünk. Szünetben két helyen kellett kényszerűségből változtatnom a kezdőhöz képest, Vadászt sérülés miatt le kellett cserélnem. Sipost is pihentetnem kellett, hiszen a héten a korosztályos válogatottal szerepelt Hollandiában. A második félidőben jobban játszottunk, mint az MTK, helyzeteket alakítottunk ki, kettőt sikerült is gólra váltani. Akár növelhettük is volna előnyünket, de nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel. A mérkőzés hajrájában szépített ellenfelünk, de győzelmünk nem forgott veszélyben. Úgy gondolom, teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot, voltak nagyon jó egyéni teljesítmények, hellyel-közzel jól működött a védekezésünk, illetve négy gólt rúgtunk az MTK-nak. Gratulálok a fiúknak, nagyon szép győzelmet szereztünk!




