
Nem unatkoztak azok a nézők, akik kilátogattak csapatunk Vasas elleni mérkőzésére, a találkozó bővelkedett gólokban, szám szerint kilenc találat született. A gólok sorát Talpalló nyitotta meg a 9. percben, de még az első félóra letelte előtt egyenlített, majd fordított az ellenfél. Jánovszki góljának köszönhetően 2:2-vel vonulhattak szünetre a csapatok. A második félidőben Talpalló újra beköszönt, ismét Sándor Csaba tanítványainál volt az előny, de a vendégek ismét egalizáltak. Farkas révén újra akadémistáink vezettek, szokás szerint a Vasas válaszolt erre a találatra is. Az utolsó percben a csereként beálló Kertész is betalált, góljának köszönhetően akadémistáink megszerezték első győzelmüket a bajnokságban.
Nagyot küzdöttek a fiúk, egy pillanatra sem adták fel, nagyon akarták a győzelmet. A védekezést viszont stabilabbá kell tenni, ellenkező esetben lehetnek még problémák.
Szép volt srácok!
DVSC-DLA – Vasas KA: 5:4 (2:2)
DVSC-DLA: Lisztes, Sustyák, Fűzfői, Kuszkó, Perevuznik, Bényei (Gyulai 72’), Kovács (Kertész 72’), Zahuczky, Jánovszki (Papp K. 92’), Farkas, Talpalló
Edző: Sándor Csaba
Gólszerzők: Talpalló 9’, 56’, Jánovszki 38’, Farkas 81’, Kertész 90’
Sándor Csaba: Egy nagyon jó csapat ellen, gólzáporos mérkőzésen sikerült megszereznünk a három pontot. Védekezésben sok hibát vétettünk, a középső és a védőzónában is voltak problémáink. A fiúk viszont odatették magukat, mentálisan úgy gondolom, erősek voltak, az utolsó percben sikerült megszereznünk a győztes találatot. A csapat mindent megtett a győzelemért, voltak jó periódusai a mérkőzésnek, de gyengébbek is, gondolok itt főleg a védekezésre, de egy góllal többet rúgtunk, mint a Vasas és megszereztük első pontjainkat.




