
Fotó: Kovács Péter/DLA
Előző héten nem lépett pályára Szűcs János együttese, ugyanis elmaradt a Fehérvár elleni találkozó. A következő erőpróba a 11. fordulóban várt akadémistáinkra, szombaton a Vasast fogadták. A debreceniek összeállítását látva, a két héttel ezelőtti csapathoz képest, öt helyen változott a kezdő, sérülések miatt ezúttal is több játékosra nem számíthatott a szakvezető.
Az első félidőben a Vasas dominált, irányította a játékot, míg a piros-fehérek próbálták felvenni a mérkőzés ritmusát. A 9. percben egy elkerülhető, potyaízű góllal megszerezték a vezetést a vendégek, ez kissé demoralizálta a hazaiakat. Szerencsére a félidő végéig sikerült megőrizniük kapujukat az újabb találattól.
Szünetben rendezték a sorokat a hazaiak, egy egészen más csapat jött ki az öltözőből. Megváltozott a mérkőzés képe, a hadúsági srácok vették át a játék irányítását, kapura veszélyesen kezdtek el futballozni. Ennek meg is lett az eredménye, Pelles Gábor a 61. percben egyenlített. Akár fordíthattak volna a Szűcs tanítványok, de nem sikerült bevenni a Vasas kapuját. Már úgy nézett ki, a csapatok megosztoznak a pontokon, de egy téves ítélet befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Egy kapu elé ívelt labdát Kovács fejelt oldalra, de hogy ne az alapvonalon guruljon ki a játékszer, utána futott és az oldalvonalon kívülre rúgta. A túloldalon álló asszisztens, viszont nagy meglepetésre szögletet jelzett, melyet a játékvezető elfogadott. A sarokrúgásból viszont betalált a Vasas, eldöntve ezzel a három pont sorsát.
DVSC-DLA – Vasas: 1:2 (0:1)
DVSC-DLA: Csernely (Lisztes 84’), Karmacsi, Pelles (Szilágyi 69’), Kokovai, Kovács M., Gomes (Lázók 47’), Pinczés, Sipos, Horváth Z., Lénárt, Bajusz (Kardos 71’)
Vezetőedző: Szűcs János
Gólszerző: Pelles 61’
Szűcs János: Továbbra is sok problémával küzdünk, ezen a mérkőzésen is egy felforgatott csapattal álltunk ki, ennek ellenére, azok a játékosok, akik pályára léptek, mint korábban, most is kihozzák magukból a maximumot. Az első félidőben inkább a Vasas akarata érvényesült, sajnos egy könnyű góllal meg is szerezték a vezetést. Szünet után viszont átvettük a játék irányítását, ellenfelünk térfelén tartottuk a labdát, több helyzetet is kidolgoztunk, melyek közül egyet értékesítettünk. Már az első félidőben is kényszerből változtatnom kellett, a második játékrészben ismét sérülés miatt kellett cserélnem, mivel nem volt más, a tartalékkapust küldtem pályára. Az utolsó percben, egy véleményem szerint, tévesen megítélt szögletből megszerezte a győztes találatot a Vasas. A vereség ellenére nem tudom elmarasztalni a játékosokat, mindent megtettek, hogy jó eredménnyel zárjuk a mérkőzést. Ez egy gondokkal teli év, még öt nehéz mérkőzés vár ránk, megpróbálunk tisztességgel helytállni.
KZT





