Fotó: Kovács Péter/DLA
Szűcs János együttese, három karanténban töltött időszak miatt a legkevesebb mérkőzést játszotta a bajnokságban, melyek közül idén még kettőt pótol a 6. helyen álló gárda. Szerdán a 9. pozícióban lévő Illés Akadémiát fogadták, amely csapat ellen győzelmi reményekkel léptek pályára. Komoly tétje volt az összecsapásnak, kellettek a pontok, hogy közelebb kerüljenek őszi céljukhoz, az első nyolcban zárni az első szakaszt.
A srácok lemásolták az előttük játszó U16-os csapat kezdését, ők is góllal indították a mérkőzést a 4. percben: Tóth Balázs kapott tökéletes indítást jobboldalon, a tizenegyes pont magasságából középre adott, érkezett Hegedűs és a hálóba lőtt (1:0). Csapatunk irányította a mérkőzést, több helyzetet kidolgoztak, míg a vendégek gyors kontrákkal próbálkoztak, de Engedinek nem kellett játékba avatkoznia. A 16. percben is növelhették volna előnyüket a piros-fehérek, sajnos a beadás utáni fejes centikkel elkerülte a kaput. Szervezetten, fegyelmezetten játszottak akadémistáink, tudatosan építették támadásaikat. A játékrész felétől kiegyenlítődött a játék, leginkább a két tizenhatos közt pattogott a labda. A 36. percben kis híján egyenlítettek a zöld-fehérek, de Engedi bravúrral hárította a közeli lövést. A szünetig hátralévő időben az eredmény nem változott, egygólos debreceni vezetéssel ért véget a félidő.
A második félidő elejét megnyomták a vendégek, próbálták még az első percekben ledolgozni hátrányukat, de a debreceni védelem tökéletesen működött. Ami nem jött össze akcióból, sikerült pontrúgás után, egalizált az Illés: az 52. percben egy 20 méteres szabadrúgás után kötött ki a labda a bal felső sarokban (1:1). Kis idő múlva újra előnybe kerülhettek volna a hazaiak: egy szabadrúgás után alakult ki kavarodás a szombathelyi kapu előtt, melynek végén nagy nehezen tisztáztak a vendég védők. Mindkét csapat szerette volna a maga javára eldönteni a mérkőzést, bátran, támadó felfogásban futballoztak a felek, viszont igazán veszélyes helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A 75 percben szögletet végezhettek el akadémistáink, a beívelt labdát Nagy Roland fejelte kapura, de a labda a felső léc felett hagyta el a játékteret. A 79. percben büntetőhöz jutott az Illés, melyet értékesített a Vas megyei gárda (1:2). A jogos tizenegyest szombathelyi szabálytalanság előzött meg, de néma maradt a játékvezető sípja. A mérkőzés hajrájában beszorították ellenfelüket kapuja elé akadémistáink, sorra végezhették el a szögleteket, de a várva várt egyenlítő gól csak nem akart megszületni. Két gyors kontra végén ráadásul a vendégek veszélyeztettek, kétszer is egy az egyben vezették Engedire a labdát, de a DLA hálóőrének estén nem sikerült túljárni, így nem változott az eredmény a lefújásig, a találkozó egygólos szombathelyi győzelemmez ért véget.
DVSC-DLA – Illés Akadémia: 1:2 (1:0)
DVSC-DLA: Engedi, Fábián, Sipos (Kardos), Lénárt, Karmacsi, Tóth B. (Pinczés), Székelyhidi, Nagy R., Kovács M., Gomes (Lázók), Hegedűs
Vezetőedző: Szűcs János
Gólszerző: Hegedűs 4’
Szűcs János: Tökéletesen kezdtük a mérkőzést, az elején sikerült megszereznünk a vezetést. Jól játszottunk, beszorítottuk ellenfelünket a kapuja elé, ebben a periódusban akár két-három góllal is növelhettük volna előnyünket. A félidő közepétől kicsit átvettük az Illés csapkodó játékát, mely folytatódott a második félidőben is. Ellenfelünk fordított, mely után mentünk előre becsülettel, küzdöttek a fiúk, de mentálisan elfáradtunk a végére. Egy nehéz mérkőzésen vagyunk túl, hátrányunkat nem sikerült ledolgozni, egygólos vereséget szenvedtünk. Sajnálom a játékosokat, mindent megettek a jó eredményért, legalább az egyik pontra rászolgáltak volna. Csalódottak vagyunk, de idén lesz még egy mérkőzésünk, a Honvéd ellen javíthatunk.
KZT




