DLA U17: Emberelőnyben tudott visszavágni a Honvéd

Korosztályos együttesünk végig lelkesen, nagy akarattal futballozott, partiban volt ellenfelével, de emberelőnyét kihasználta a Honvéd és otthon tartotta a pontokat.

0

u17-692x420-300x182 DLA U17: Emberelőnyben tudott visszavágni a HonvédFotó: Kovács Péter/DLA

Három napon belül másodjára találkozott Szűcs János együttese a Honvéddal, a szerdai találkozón hatalmas bravúrral sikerült legyőzni a kispestieket. Bravúr, nem bravúr, teljesen megérdemelten nyertek akadémistáink, jobban és szervezettebben játszottak, mint a piros-feketék. Várható volt, a fővárosi gárda vissza akar vágni, nehéz 90 perc elé nézett a debreceni gárda.

Jól indult a piros-fehérek szempontjából a mérkőzés, Pelles már a 6. percben előnyhöz juttatta a hajdúsági legényeket. Szervezetten, fegyelmezetten és lendületesen futballozott a Szűcs-gárda, az első félórában újabb gólokat szerezhettek volna, de helyzeteiket nem sikerült értékesíteniük. A 40. percben megfogyatkozott a cívisvárosi alakulat egy tizenhatoson belüli, vétlen kezezést követően a játékvezető kiállította Nagy Rolandot. Ez a túl szigorú ítélet nagyban befolyásolta a folytatást. A büntetőt értékesítette a Honvéd, így döntetlen állással ért véget a félidő.

A második játékrész elején egy újabb büntetőből fordítottak a hazaiak, de Pelles hat percen belül válaszolt a kispesti találatra. Akadémistáink érthetően, leginkább a védekezésre koncentráltak a folytatásban, nagy erőket mozgósítottak, de várható volt, hogy elfáradnak, mely be is következett. A fővárosiak ki is használták emberelőnyüket és újabb két góllal a maguk javára döntötték el a mérkőzést.

Honvéd MFA – DVSC-DLA: 4:2 (1:1)

DVSC-DLA: Csernely, Tóth B., Lénárt, Karmacsi (Kardos 46’), Sipos, Kiss B. (Harcsa 78’), Lázók (Szilágyi 82’), Pelles, Nagy R., Gomes, Vadász (Bajusz 71’)

Vezetőedző: Szűcs János

Gólszerző: Pelles 6’, 47’

Kiállítva: Nagy R. 40’

Szűcs János: Egy hét alatt a harmadik mérkőzésünket játszottuk, ebből kétszer a jó erőkből álló Honvéddal, mely gárdát szerdán sikerült legyőznünk. A sorozatterhelés kicsit érződött a lábakban, de úgy léptünk pályára a kispestiek ellen, hogy szeretnénk ismét jó eredményt elérni. Jól is indítottuk a mérkőzést, az első percekben megszereztük a vezetést. Az első félórában akár két-három góllal is növelhettük volna előnyünket, de kimaradtak a nagy helyzetek. Rendben volt a játékunk, védekezésünk jól működött, de egy büntetőből egyenlített ellenfelünk, ráadásul emberhátrányba kerültünk. A tizenegyes jogosságát nem vitatom, de egy vétlen kezezésért túlzónak tartom a kiállítást. Egy újabb büntetőből fordított a Honvéd, lényegében ekkor meg is pecsételődött a sorsunk, de nem adtuk fel és sikerült egyenlítenünk. Ellenfelünk van olyan jó csapat, hogy az emberelőnyt kihasználja, hiába tettünk meg mindent, hogy legalább egy pontot szerezzünk, elfáradtunk a végére és kétgólos vereséget szenvedtünk. Ennek ellenére nem vallottunk szégyent, a fiúk emelt fővel jöhettek le a pályáról, végig nagy akarattal és jól játszottak, egyenlő ellenfelei voltunk a bajnoki cím egyik várományosának.

KZT