DLA U17: Lefocizták ellenfelüket, de nem sikerült a pontszerzés

Megszakadt Szűcs János együttesének veretlenségi szériája, az idei bajnokságban először nem szerzett pontot a második karantént letöltő piros-fehér gárda.

0

u17-300x190 DLA U17: Lefocizták ellenfelüket, de nem sikerült a pontszerzésFotó: Kovács Péter/DLA

Nem a legjobb előjelekkel várta Szűcs János együttese a DVTK elleni mérkőzést, a csapat, letöltve másodi karantén időszakát, a hét elején állt ismét munkába. Jelenleg sem teljes a keret, vannak játékosok, akiknek még kényszerszünetüket töltik. Az első pauza után győzelemmel tértek vissza, így bizakodtunk, hátha ezt a bravúrt megismétlik a fiúk. A csapat fő ereje, az egység, egy nagyon összetartó társaság jött össze ebben a korosztályban (is), a játékosok egymásért küzdenek a pályán.

Nem indult jól a mérkőzés akadémistáink számára, a 2. percben hátrányba kerültek, igaz, erősen lesgyanús helyzetből született a diósgyőri találat. Kellett egy kis idő, mire rendezték a sorokat a debreceniek, de 10 perc elteltével átvették a játék irányítását, beszorították ellenfelüket a saját védőharmadukba. Leginkább a hazai térfélen folyt a játék, a vendéglátók alig-alig tudták átlépni a felezővonalat. Nem csak az egyenlítésre, a fordításra is megvolt a lehetőségük akadémistáinknak, de lábakban maradtak a gólok.

A második félidőben sem változott a játék képe, továbbra is a debreceni gárda dominált, folyamatosan nyomás alatt tartotta ellenfelét. Hiába a fölény, a várva várt gól csak nem akart megszületni. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, egy pontrúgást követő kapu előtti kavarodás után ismét betalált a Diósgyőr a 81. percben. A hátralévő időben nagy erőket mozgósított csapatunk, hogy legalább az egyik pontot megmentse, de csak a szépítés sikerült, egy szöglet után Hegedűs fejelte a labdát a hazai kapuba.

A veretlenség ugyan megszakadt, de nincs miért szégyenkezni, a fiúk emelt fővel jöhettek le a pályáról, sokkal jobbak voltak ellenfelüknél. Valószínű, ha nincs a két kényszerszünet, és játékban maradnak, jobban koncentrálnak a kapu előtt és ezt a mérkőzést is behúzzák.

Vereség esetén ritkán írjuk, de szép volt srácok!

DVTK – DVSC-DLA: 2:1 (1:0)

DVSC-DLA: Csernely, Lénárt, Székelyhidi (Kardos 77’), Karmacsi, Sipos, Tóth B., Horváth Z. (Harcsa 83’), Nagy R., Kovács M., Hegedűs, Gomes (Pinczés 59’

Vezetőedző: Szűcs János

Gólszerző: Hegedűs 90’

Szűcs János: Közel egy hónapja léptünk utoljára pályára bajnoki mérkőzésen, kétszer voltunk karanténban, így nem a legjobb előjelekkel vártuk a Diósgyőr elleni találkozót. Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, a fiúk ki voltak éhezve a futballra. Az első percekben, egy vitatható, góllal hátrányba kerültünk, ez okozott némi zavart, de hamar rendeztük a sorokat és fokozatosan átvettük a játék irányítását. Domináltunk, birtokoltuk a labdát, ellenfelünk a kapunk közelébe sem tudott kerülni. Hiába támadtunk többet, dolgoztunk ki négy-öt komoly helyzetet, egyet sem sikerült gólra váltani. A második félidőben is mi irányítottuk a játékot, a mi akaratunk érvényesült, de egy pontrúgás utáni kavarodás végén kétgólos hátrányba kerültünk. Ekkor sem törtünk meg, az utolsó percekben szinte a kapujához szögeztük a Diósgyőrt, de csak szépíteni tudtunk. A vereség ellenére elégedett vagyok, egy olyan időszak után, melyet magunk mögött hagytunk, a játékosok kihozták magukból a maximumot, mindent megtettek a győzelemért. Ma még a sors is ellenünk dolgozott, megszakadt egy szép sorozat, sajnálom a fiúkat, de minden dicséretet megérdemelnek. Nehéz sorozat vár ránk, három hét alatt hat mérkőzést kell játszanunk, de tudom, a csapat mindent meg fog tenni azért, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa.

KZT