
Meglehetősen tartalékosan állt ki csapatunk erre a mérkőzésre, több alapemberre nem számíthatott Sándor Csaba. Már a 4. percben előnybe kerültek a hazaiak, akik az első 45 perc java részében domináltak, nyomás alatt tartották akadémistáinkat. Az utolsó negyedórában már bátrabban játszottak a fiúk, rögzített játékhelyzetből Jánovszkinak sikerült egyenlíteni. A második félidő 4. percében is betalált a Fradi, ebben a játékrészben is kézben tartották a mérkőzést, irányították a játékot és tovább növelték az előnyüket. Sajnos hiányzott a tűz, az elszántság a játékosokból, ez pedig vereséghez vezetett.
Ferencváros – DVSC-DLA: 4:1 (1:1)
DVSC-DLA: Csernely, Sustyák (Harcsa 88’), Sándor, Lipcsei, Baranyai, Zahuczky, Papp K. (Mucsányi 65’), Kertész, Mak, Gyulai, Jánovszki
Edző: Sándor Csaba
Gólszerző: Jánovszki 34’
Sándor Csaba: Nem játszottunk jól ezen a mérkőzésen, az első félórában szinte csak védekeztünk, bár már a 4. percben hátrányba kerültünk, sikerült átvészelnünk ezt a periódust. A félidő hátralévő részében kijjebb jöttünk, sikerült egyenlítenünk, akár fordíthattunk is volna, egy kontra végén. A második félidő elején is gólt kaptunk, innen már nem sikerült felállnunk. Gondjaink voltak a beívelésekkel, mentálisan sem voltunk rendben, így borítékolható volt a vereség.





