Fotó: Kovács Péter/DLA
Az előző fordulóban hiába játszott jobban ellenfelénél Szalánczi Tamás együttese, vereséged szenvedett az Illés Akadémiától. Ezt a botlást szerették volna feledtetni a fiúk, de nem várt rájuk könnyű mérkőzés, hiszen a bajnoki címre is esélyes MTK ellen léptek pályára Pallagon.
Bátor, támadó futballal rukkoltak elő a piros-fehérek, domináns futballjukkal meg is lepték ellenfelüket, amely gárda védekezésre kényszerült. Debreceni helyzet helyzetet követett, a befejezéseknél viszont rossz döntések születtek. Úgy nézett ki, nem születik gól az első játékrészben, de a 44. percben előnybe kerültek akadémistáink: szépen járt lábról-lábra a labda, a tizenhatoshoz érve Mező lövésre szánta el magát, mely kipattant a kapusról, de érkezett Kozma, aki a hálóba továbbította a játékszert.
A második félidő elején mintha még az öltözőben maradtak volna a srácok, egy játékhelyzetet rosszul reagáltak le a védelem, az MTK lövéssel fejezte be támadását, mely Szabó kapus még hárított, de a kipattanó labdát az MTK támadója a gólvonalon túlra juttatott. A gól felébresztette a fiúkat, fokozatosan feljavult a játékuk, nagy erőket mozgósítottak a győzelem érdekében. A 76. percben Bökönyi a balösszekötő helyéről középre adott, érkezett Balla, aki az ötös sarkáról a kapuba lőtte a labdát. Ez a találat a három pontot jelentette akadémistáink számára, akik megérdemelt, bravúros győzelmet arattak.
Szép volt srácok!
DVSC-DLA – MTK: 2:1 (1:0)
DVSC-DLA: Szabó S., Mező, Balla, Lipcsei, Girdán Bökönyi 73’), Kozma, Sápi, Gellén, Zahuczky (Sándor 84’), Tordai, Kenderesi (Jánovszki 61’)
Vezetőedző: Szalánczi Tamás
Gólszerzők: Kozma 44’, Balla 76’
Szalánczi Tamás: Az első félidőben kifejezetten jól futballoztunk, sikerült ráerőltetni játékunkat ellenfelünkre, helyzeteket dolgoztunk ki, melyekből egyet értékesítettünk. A második játékrészt kicsit álmosan kezdtük, egy figyelmetlenséget kihasznált az MTK, mely után fokozatosan ismét átvettük a játék irányítását és a mérkőzés hajrájában megszereztük a győzelmet jelentő találatot. Összességében megérdemelten nyertük meg a találkozót, jó egyéni teljesítmények voltak, minden játékos maximálisan odatette magát. Jól futballoztunk, nem sok hiba volt most a játékunkban, a mérkőzés java részében mi domináltunk, egy nagyon jó erőkből álló MTK ellen tudtuk megszerezni a három pontot. Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez és a jó játékhoz.
KZT





