DLA U19: Egy gól döntött Sárváron

A Debreceni Labdarúgó Akadémia legidősebb korosztálya az Illés vendégeként lépett pályára szerda délelőtt.

0

DSC4597-masolata-300x164 DLA U19: Egy gól döntött SárváronFotó: Kovács Péter/DLA

Szalánczi Tamás együttese még nem fejezte be az idei bajnoki sorozatot, ugyanis több mérkőzésüket elhalasztották, így míg a többi korosztály már csak könnyített edzéseket végez, az U19-es gárda gőzerővel készül a hátralévő meccsekre. Ezek egyikét rendezték szerdán, mely játéknapon az Illés Akadémia ellen léptek pályára. Egy győzelemmel beérhették volna a szombathelyieket, ha pedig utolsó mérkőzésükön is begyűjtik a pontokat, meg is előzhették volna a vas megyeieket. Mivel az Illés pályáját felújítják, ezúttal Sárváron került sor a találkozóra.

A nagy meleg ellenére nagy elánnal kezdtek a csapatok, de leginkább a középpályán zajlott a játék, a kapuk nem kerültek veszélybe. Nem találtak fogást egymáson a felek, igaz, mindkét oldalon sok volt a pontatlanság, egymás hibáiból éltek a csapatok. A 21. percben első lehetőségét gólra váltotta az Illés, miután egy beadásnál rosszul helyezkedett a debreceni védelem, a hazai támadó pedig a kapuba fejelte a labdát.

A folytatásban sem változott a játék képe, bár a piros-fehérek egyre többször eljutottak a hazai tizenhatosig, akadtak helyzetek is, de a befejezéseknél rossz döntések születtek. Bár a Szalánczi-tanítványok mindent megtettek, hogy legalább egy pontot megmentsenek, de az átütőerő hiányzott a játékukból, így nem sikerült ledolgozniuk hátrányukat a mérkőzés végéig.

Illés Akadémia – DVSC-DLA: 1:0 (1:0)

DVSC-DLA: Szabó S., Farkas (Sustyák 70’), Jánovszki, Zahuczky, Baranyai, Balla, Székelyhidi (Kovács G. 78’),  Sápi (Gyulai 78’), Györgye (Kincses 46’), Fábián, Lénárt (Nagy R. 75’)

Vezetőedző: Szalánczi Tamás

Szalánczi Tamás: Egy tipikus egygólos mérkőzésen vagyunk túl, melyen ellenfelünk tudott élni egyetlen lehetőségével. Leginkább mezőnyben zajlott a játék, a pálya középső harmadában folyt a küzdelem. Egy beadásnál rosszul osztottuk el az embereket, és fejesből megszerezte a vezetést az Illés. Voltak lehetőségeink, de ma a csatárteljesítményünk nem volt elég hatékony ahhoz, hogy fordítani tudjunk. Nem játszottunk jól, kicsit tompának éreztem a csapatot, ellenfelünk talán azzal nőtt fölénk, hogy mentálisan valamivel erősebbek voltak. Csalódott vagyok az eredményt illetően, játéktudás alapján ezt a meccset megnyerhettük volna. Talán az is közrejátszott a visszafogottabb teljesítményhez, hogy elég felforgatott csapattal álltunk fel, az U17-es gárdából többen is pályára léptek, lehet, hiányzott az összeszokottság. A fiatalok jól teljesítettek, bizonyították, lehet rájuk számítani, de az idősebbektől kicsit többet vártam volna. Még van egy mérkőzésünk hátra, a Ferencváros ellen javíthatunk, jó lenne győzelemmel zárni a bajnokságot.

KZT