Fotó: Kovács Péter/DLA
Az egyik legnehezebb mérkőzéssel kezdte Szalánczi Tamás együttese a második kört, az 1. fordulóban a bajnoki címre is esélyes Honvéd ellen léptek pályára. A keretből többen is hiányoztak, meghatározó játékosok kerültek fel az NB-III-as fiókcsapatba. A nehézségek ellenére, bíztunk a pontszerzésben, akadémistáink többször bizonyították, bárkivel képesek felvenni a versenyt.
Lendületesen kezdett a debreceni gárda, rendben volt a játék, megfelelő ritmusban futballoztak. A 13. percben Jánovszki iramodott meg szélen, beadására jó ütemben érkezett Balla, aki kilőtte a hosszút. A vezetés birtokában nyugodtabban futballozhattak a piros-fehérek, de ahogy telt az idő, egyre bátortalanabbá vált a játékuk, mintha az eredmény megtartására törekedtek volna a srácok. Ez meg is bosszulta magát, a játékrész végén egyenlített a Honvéd.
Szünet után, bár próbálták rendezni soraikat a debreceniek, kapkodva, pontatlanul játszottak, siettették a támadásokat, nem tudták megtartani a labdát. A játékrész közepén fordított a Honvéd, majd a mérkőzés hajrájában bebiztosította győzelmét.
DVSC-DLA – Honvéd MFA: 1:3 (1:1)
DVSC-DLA: Ecsegi, Mező (Csáki 88’), Baranyai, Lipcsei, Perevuznik, Farkas (Kincses 73’), Jánovszki (Kovács G. 88’), Simon, Balla, Sápi, Zahuczky (Preg 73’)
Vezetőedző: Szalánczi Tamás
Gólszerző: Balla 13’
Szalánczi Tamás: Az első félidőben rendben volt a játékunk, a vezetést is meg tudtuk szerezni egy szépen felépített támadás végén. A második félidőben viszont bátortalanul futballoztunk, kapkodtunk, sok esetben sürgettük a játékot, ebbe gyakran belehibáztunk, sok rossz döntést hoztunk. Hiába szereztük többször is jó helyen labdát, nem tudtuk birtokolni, rögtön visszaadtuk ellenfelünknek. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy vereséggel kezdtük a rájátszást. A mérkőzés összképét tekintve, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Honvéd.
KZT




