Az U19-es bajnokságban tizennégy mérkőzésen csupán négy pontot szereztetek. Hogyan értékelnéd a csapa teljesítményét?
Gyengén kezdtük a bajnokságot. Többször figyelmetlenek voltunk, nem koncentráltunk eléggé a meccseken. Az állóképességünkkel nincsenek gondjaink, ezt támasztja alá, hogy a góljaink zömét a második félidőben szereztük. Rendszerint stabil védekezésre rendezkedünk be, a megszerzett labdákból pedig gyors kontratámadásokkal próbálunk veszélyeztetni. Sok mindenben kell fejlődnünk, ám ha tavasszal minden klappol, odaérhetünk az ötödik, hatodik hely környékére a végelszámolásnál.
Melyik mérkőzésre emlékszel vissza a legszívesebben?
Nehéz bármelyik találkozót is kiemelni, de ha választanom kell, a Ferencvárossal vívott összecsapást nevezném meg. Ugyan 4–2-es vereséget szenvedtünk, de egy szép gólt sikerült lőnöm. Mostanában elsősorban védekező középpályásként kapok lehetőséget, így kevesebb esélyem van a gólszerzésre.
Mit gondolsz az ellenfelekről? Mennyire kiegyenlített a mezőny?
Komoly játékerőt képviselő gárdákkal találkoztunk hétről hétre, közel azonos képességű csapatok alkotják a mezőnyt.
A megyei I-ben szereplő DVSC II-ben is kaptál bizonyítási lehetőséget. Elégedett vagy a második pozícióval?
Maradt bennem némi hiányérzet, főleg a Hajdúnánás és a Hajdúböszörmény elleni vereségek miatt. A Nánás otthonában végig mi domináltunk, ám a vetélytárs egy pontrúgás után szerzett találattal megszerezte a három pontot. A Böszörménnyel szemben is kiegyenlített játék zajlott a pályán. Nem tettünk le a feljutásról, ha jól sikerül a tavaszunk, megvalósíthatjuk a tervünket.
Mikor kezdődött a karriered?
2008-ban a testnevelő tanárom, Szűcs János azt tanácsolta nekem, hogy próbáljam ki a labdarúgást. Pál László volt a nevelőedzőm, neki rengeteget köszönhetek. Herczeg András néhány évvel később elhívott a Debreceni Labdarúgó Akadémiára, és örömmel mondtam igent a lehetőségre. Mivel Hajdúszoboszlón élek, eleinte a szüleim vittek az edzésekre, emiatt nagyon hálás vagyok nekik.
Melyik sikeredet tudnád kiemelni?
A szoboszlói U13-as csapatban 31 találattal lettem gólkirály, ez szép emlék. Emellett a Loki U15-ös együttesével a dobogó harmadik fokára állhattunk fel.
Milyen posztokon érzed magad otthonosan?
A középpálya közepén szeretek futballozni, ám a széleken sem jövök zavarba. Az állóképességem és rugótechnikám szerintem rendben van, de tisztában vagyok vele, hogy miben lehet fejlődnöm. Többek között a gyengébbik lábamat akarom fejleszteni, valamint a kapu előtti szituációknál minél jobb döntéseket kívánok hozni.
Milyen céljaid vannak a következő évekre?
A DVSC első csapatának meghatározó tagjává akarok válni, emellett a tanulást sem fogom elhanyagolni, szeretnék egyetemre járni, és diplomát szerezni. Természetesen a külföldi szereplés sem hagy hidegen, egy álmom valósulna meg, ha az angol vagy a spanyol ligában játszhatnék. Jelenleg a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium diákja vagyok, jövőre fogok érettségizni. Angolból három évvel ezelőtt sikeres nyelvvizsgát tettem, szeretnék németből is oklevelet szerezni.
Van kedvenc csapatod, játékosod?
A Barcelonának már kiskorom óta szurkolok, nagyon tetszik a csapatra jellemző, rövid passzokra épülő taktika. A futballisták közül Andrés Iniestára nézek fel, hiszen amellett, hogy kiváló futballista, rendkívül alázatos is.
Mit csinálsz a szabadidődben?
Mivel ingázom Hajdúszoboszló és Debrecen között, reggel hatkor megyek el otthonról, és csak este nyolcra érek haza. A sok utazás egyébként megterhelő, de muszáj áldozatokat hozni a céljaim elérése miatt. A minimális szabadidőmet igyekszem a családommal és a barátaimmal tölteni.
Sándor Csaba edző: Egy nagyon jó mentalitású játékos, mind védekező, mind támadó középpályásként jól állja meg a helyét. Játékban nagyon sokat fejlődött, meg van az adottsága, hogy kiváló labdarúgó váljék belőle. Jó gondolkozású játékos, természetesen vannak még hibái, de azon dolgozunk, hogy ezeket kijavítsuk.
B.Á.




