Dobogósként térne haza az atomvárosból a Loki

A 30. fordulóban a 4. helyen álló DVSC a 3. pozícióban lévő Paks otthonában lép pályára és léphet győzelem esetén a dobogóra.

0

loki-300x151 Dobogósként térne haza az atomvárosból a LokiFotó: Ásztai Csaba

Srdjan Blagojevic ismét remek taktikát dolgozott ki, legénysége pedig pontosan betartva az utasításokat, magabiztosan győzte le a kiesés elől menekülő Fehérvárt. Már az első félidőben is a piros-fehérek játszottak veszélyesebben, de ebben a játékrészben még nem sikerölt betalálniuk. Fordulás után azonban Babunski megszerezte a vezetést, majd jött Bódi Ádám, aki pár perccel pályára lépése után egy pazar szabadrúgásgóllal bebiztosította a Loki győzelmét. Ha a Puskás elleni találkozó után erős kritikával illettük – jogosan – Bognár Tamás ténykedését, akkor mindenképp meg kell említenünk Karakó Ferencet, aki szinte hiba nélkül bíráskodott. A begyűjtött pontoknak köszönhetően a debreceni gárda megtartotta 4. helyét a táblázaton és továbbra is versenyben van a dobogós helyek egyikéért.

A 30. fordulóval folytatódnak a legmagasabb osztály küzdelmei, mely játékhét szombati napján jön a bronzcsata. A Vasutas a 3. helyen álló Paks otthonába látogat és győzelem esetén a dobogó 3. fokáról várhatják majd Szécsiék a bajnoki hajrát. Ez nem lesz egyszerű feladat, az atomvárosiak jó formában vannak, mióta Bognár György irányítja ismét a csapatot, tízből nyolc párharcot megnyertek. Támadójátékuk hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint gólátlaguk (2,5), az elmúlt tíz fordulóban, 25 alkalommal vették be ellenfeleik kapuját, míg védelmük ezen mutatóban 1,3-as átlagot produkált. Az NB I legeredményesebb játékosa a paksi keretet erősíti, Varga Barnabás 26 találattal toronymagasan vezeti a góllövő listát. A zöld-fehérek 23-asa az elmúlt négy meccsen kilencszer volt eredményes, legutóbb Kecskeméten mesterhármasig jutott.

A DVSC is jó sorozatot produkált az utolsó tíz fordulóban, mérlegük hat győzelem, egy döntetlen és három vereség, a lőtt és kapott gólok számában 14-9 a mérlegük. Az idei szezonban kétszer találkoztak a paksiakkal, az első körben 1-0-ra nyertek a Tolna vármegyeiek, a másodikban 2-1-re a piros-fehérek. Remélhetőleg a szombati mérkőzés után a cívisek felé billen majd a mérleg nyelve. Úgy tudjuk, a keretből Varga József és Sós Bence kivételével mindenki hadra fogható, ám Ferenczi még ezen a mérkőzésen még sem léphet pályára.

Az elmúlt négy évben két sorsdöntő mérkőzést vívtak a debreceniek a paksiakkal – mindkettőre az utolsó fordulóban került sor – mely párharcok közül az elsőre emlékeznek szívesen a Loki szurkolók. 2019 májusában, a Herczeg András által irányított gárda 4-1-re legyőzte a zöld-fehéreket és zárta bronzérmesként a bajnokságot. Egy évre rá a második párharc döntetlennel végződött, ami azt jelentette, hogy a DVSC kiesett az első osztályból. A szombati mérkőzés ismét éremről szól, ha nyer a Lokomotív, a 3. helyen zárja a fordulót és lépéselőnybe kerül az atomvárosiakkal szemben.

Mi kell a sikerhez? Elsősorban stabil védelem, kulcsfontosságú, hogy Varga Barnabást sikerül-e semlegesíteni, de rajta kívül Bödére is figyelni kell. Ez nem csak a hátsó négyes feladata, ahogy az elmúlt meccseken, csapatszinten kell semlegesíteni a hazai támadásokat. Nagy a tét, de ezt el kell bírniuk a játékosoknak, vereség esetén valószínű, hogy kiszáll a gárda a bronzéremért vívott harcból, de még a 4. hely is veszélybe kerülhet. Szurkolásból nem lesz hiány, köszönhetően a klubvezetésnek, ugyanis a Loki drukkerek ingyen utazhatnak Paksra, így vélhetően megtelik szombaton a vendégszektor.

Labdarúgó NB I 30. forduló

Paks – DVSC

05.06. 16:30      Paksi FC Stadion

KZT