Dombi Tibor: “Sándor Tamást inkább tudom elképzelni vezetőedzőnek…”

A debreceni ikon egy csapat élén sem szeretne egyelőre lenni, de ott segít, ahol csak tud szeretett klubján.

0

dombi_elsocsapat-300x185 Dombi Tibor: "Sándor Tamást inkább tudom elképzelni vezetőedzőnek..."Fotó: dvsc.hu

A Debreceni Sportélettel folytatott rövid beszélgetésében Dombi Tibor, a Loki Fehérvár elleni mérkőzésre kinevezett edzője elmondta, nincsenek vezetőedzői ambíciói. Hogy miért? – “Szeretem, ha van fölöttem egy kvázi főnök, sőt úgy érzem, szükségem is van arra, hogy irányítsanak. A vezetőedzőt amúgy is keresik, nem csak úgy kinevezik” – mondta el a Bombázó. Hozzátette, mindemellett egyértelmű volt, hogy azonnal segít a DVSC-nek. A Loki TV-nek adott interjújában is kiemelte Dombi Tibor, hogy izgul, mindig is izgulós fajta volt, a Debreceni Sportéletnek ehhez hozzátette, nem logikázza túl a szombati mérkőzést, próbálja megtalálni, kinek, mire van szüksége a csapaton belül, szeretne sikeres lenni a rá váró mérkőzésen.

„Negyvenkilenc éves vagyok, nyolc éve még fociztam, pályaedző, tréner szeretek lenni, de Sándor Tamást inkább tudom elképzelni egy csapat élén, mint magamat” – fogalmazott a legendás debreceni futballista, mára edző.

Dombi Tibor azt is elmondta, azzal, hogy most kapott egy lehetőséget, lezárult egy korszak a klubnál, egy edzőváltás kapcsán pedig mindig ott a probléma a háttérben, valami nem volt jó, nem működött, ezért van a váltás. – „Ebből a hangulatból kell minél előbb kilábalnunk, remélem hamar túl tud lenni a csapat a nehézségeken, és elindulunk azon a bizonyos létrán fölfelé” – fejezte be gondolatait a DVSC megbízott trénere.

P.I.