Most nem sikerült a bravúr

A DEAC kézicsapata Orosházán lépett pályára szombaton.

0

c_5b9cb28ab33a2-300x225 Most nem sikerült a bravúr

Fotó:deac.hu

Két bravúros győzelem után ismét egy nagyon nehéz mérkőzés várt egyetemi csapatunkra, az ellenfél ezúttal a volt válogatottakkal, NB-I-es játékosokkal felálló Orosháza volt. Szabó Csabának több meghatározó játékost kellett nélkülöznie, a keretbe több fiatal is felkerült. A hazaiak voltak a mérkőzés esélyesei, bár csapatunk többször bizonyította már, képesek borítani a papírformát, ezúttal ez nem sikerült. Becsületesen küzdöttek a fiúk, az akarattal és a szenvedéllyel ezúttal sem volt probléma, de a húzóemberek hiányát megérezték. A vereség ellenére minden dicséretet megérdemelnek a játékosok, egy percig sem adták fel, mindent megpróbáltak, hogy szorosabbá tegyék a végeredményt.

Semmi gond nincs, jobb csapattól sosem szégyen kikapni, emelt fővel jöhettek le a srácok a pályáról, biztosak vagyunk abban, hogy nagyon sok szép eredménynek örülhetünk még, mint ahogy erre tavaly és idén is számtalan példa volt már, büszkék lehetünk a csapatunkra.

Szabó Csaba: Tizenegy bevethető játékossal tudtunk felállni erre a mérkőzésre, a többiek nagyon fiatalok voltak, de nekik is próbáltunk játéklehetőséget adni, voltak, akik éltek is ezzel. Nehéz feladat várt ránk, hiszen az Orosháza keretében sokan NB-I-es rutinnal rendelkeztek, voltak, akik a válogatottban is szerepeltek, ezt a feladatot most nem tudtuk teljesíteni. Sajnos felőröltek minket, a második félidőben sok technikai hibát vétettünk, két hetest és hat ziccert kihagytunk, esélyünk sem volt ezen a találkozón. Belső pozícióban nem volt cserelehetőségünk, el is fáradtak nagyon a fiúk, egy jó erőkből álló, egységes csapattól kaptunk ki, ilyen kvalitású együttes ellen pedig a 26 kapott gól elfogadható. Az, hogy nem lett nagyobb ez a szám, köszönhető Körizs Pistinek, aki nagyon jól védett. Az Orosházánál minőséget jelentett Zubai Szabolcs, védekezésükben sokat jelentett az ő rutinja. A mérkőzés után nagyon csalódottak voltak a játékosok, szerettek volna ismét meglepetést okozni, de a húzóemberek hiányát megéreztük. Rendeznünk kell a sorokat, dolgozunk tovább, készülünk a keddi, kecskeméti kupamérkőzésre.