Visszatekintve az őszi szezonra, felemás érzéseim vannak. Elég hullámzó volt a teljesítményünk, 4 győzelem, 5 döntetlen és 5 vereség a mérlegünk 14 forduló után. Ezek közül a döntetlenek számát sokallom, hiszen több olyan mérkőzés volt, ahol kezünkben volt a győzelem és az utolsó percekben veszítettünk el két pontokat. Gondolok itt a Felcsút, Videoton, Haladás elleni találkozókra, ez hat pontot jelentett volna, és jóval előrébb állhatnánk a tabellán. Két súlyosabb vereségbe szaladtunk bele, az MTK és a Felcsút ellen hat góllal maradtunk alul, ami után kicsit szétestünk, de sikerült felállnunk. Az mindenképp pozitívum, hogy az MTK ellen idegenben mi nyertünk hat góllal. Voltak jó teljesítmények, csapatszinten és egyéni viszonylatban egyaránt.
Sajnos két meghatározó játékosunk, akik válogatottak is, Bukta Csaba és Lakatos Benjamin sérülés és betegség miatti kiesése nagy érvágás volt számunkra, Benjamin csapatkapitányként is valódi vezére a csapatnak.
A jövőre nézve, bízunk abban, ez a két játékos már 100%-ban rendelkezésünkre fog tudni állni. Szeretnénk még igazolni támadó és középpályás posztokra. A szerzett gólokkal elégedettek vagyunk, viszont sokat kaptunk, amin feltétlenül javítanunk kell, a védőmunkára nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk csapatszinten. Meg kell tanulnunk végig koncentráltan játszani annak érdekében, hogy az utolsó perces gólokat elkerüljük. Tavasszal egyenletesebb teljesítményt kell nyújtanunk.
Úgy gondolom, ha a hibákat kijavítjuk, és minden játékos rendelkezésünkre fog állni, elérhetjük céljainkat, és a bajnokság végére előrébb fogunk végezni jelenlegi helyezésünknél. Szeretnénk az első ötbe kerülni, minél jobban eltávolodni az osztályozós helytől.
Még a héten lesznek edzések illetve következő héten még kétszer, ami után szabadságot kapnak a játékosok. Január 8-án veszi majd kezdetét a hathetes felkészülés, február 17-én pedig kezdődik a tavaszi bajnoki szereplésünk. A téli szünet alatt is kapnak feladatot a srácok, az első két hetet passzív pihenéssel töltik, fontos a regeneráció, majd a hátralévő 10 napban erősítő és futóedzéseket írtunk elő számukra.




