Döntetlennel kezdte a bajnokságot egyetemi csapatunk

Nagy hőség, négy gól, igazságos döntetlen.

0

                                DSC_21431-300x204 Döntetlennel kezdte a bajnokságot egyetemi csapatunkFotó:deac.hu

A tavalyi bronzérmes Putnok ellen kezdte meg szereplését az NB-3-as bajnokságban Sáfár László együttese. Tökéletesen kezdődött a mérkőzés, Nagy Róbert már az 5. percben vezetésez juttatta az egyetemi csapatot. Az előny a félidő hajrájáig meg is maradt, akkor viszont egy öt perces gólpárbajt produkáltak a csapatok. Előbb egyenlítettek a vendégek, majd megint előnybe került a DEAC, mielőtt lefújták volna a játékrészt, ismét egalizált a Putnok.

A második 45 percben már nem tudtak betalálni a kapuba a csapatok, bár a mérkőzés végén Karikásék még a győzelmet is megszerezhették volna, sajnos kimaradt a helyzet.

Egyetemistáink jó teljesítményt nyújtottak, méltó ellenfelei voltak az akár bajnoki címre is esélyes Putnoknak.

DEAC – Putnok: 2:2 (2:2)

DEAC: Csúri, Ramos, Nagy Z. (Kónya 84’), Karikás, Patócs (Kerekes 69’), Spitzmüller, Máté, Kiss L., Virág, Sidibe, Nagy R. (Bíró 46’)

Edző: Sáfár László

Gólszerzők: Nagy R. 5’, Karikás 43’

Sáfár László: Kétszer is sikerült megszereznünk a vezetést, viszont a Putnok mindkétszer tudott egyenlíteni. A mérkőzés utolsó perceiben volt egy nagy lehetőségünk még, akár a győzelmet is megszerezhettük volna. Viszont, ha reálisan nézem a találkozót, igazságos eredmény született. Egy nagyon erős csapat ellen tudtunk szerezni egy pontot és ez bizakodásra adat okot. Amiket a felkészülés alatt gyakoroltunk, viszont láttam a pályán, még a védekezésünkben akadt néhány hiba, de úgy gondolom, ahogy jobban összecsiszolódik a csapat, ahogy felvesszük a ritmust, ezeket ki fogjuk küszöbölni.