DSC-SI: A jók között a legjobbak

Immár hagyományosnak mondható, hogy a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola nagyszabású gálaműsor keretein belül díjazza az elmúlt esztendő kiemelkedő debreceni sportolóit. A Főnix Csarnokban ezúttal is volt kinek tapsolni, hiszen a 2019-es év fényes sikerektől volt hangos a DSC-SI versenyzőinek életében.

0

17425-300x200 DSC-SI: A jók között a legjobbak

Az ünnepi eseményre közel félezer növendék gyűlt össze, Debrecen polgármestere, Dr. Papp László elsőként a fiatalokat köszöntötte, majd kiemelte, hogy a cívisváros életében kiemelt stratégiai ágazatnak számít a sport. Mint beszédéből kiderült, a városvezető gyermekkorában több sportágat is kipróbált, így tapasztalatból tudja, mekkora kihívást jelent a tanulás és a mozgás összehangolása. Éppen ezért évente a mindkét területen kiemelkedő eredményt elérő fiatalokat külön is díjazzák, de az egyes szakosztályok legjobb sportolóinak és edzőiknek is jár az elismerés. A polgármester a város támogatásáról biztosította a Sportiskola növendékeit, s kiemelte, továbbra is mindent megtesznek az ideális körülmények biztosításáért: a közeljövőben renoválásra kerül a Főnix Csarnok, valamint vadonatúj kerékpárközpont épül.

17513-300x200 DSC-SI: A jók között a legjobbak

Becsky András, a Sportcentrum ügyvezető igazgatója Debrecen színes sportéletét emelte ki, amire kitűnő példaként szolgál a rendkívül sikeres rövidpályás gyorskorcsolya Eb, valamint a jövő hétvégén megrendezésre kerülő, Belgium elleni Davis Kupa-mérkőzés. A sportvezető egy érdekes statisztikai adattal is készült: a DSC-SI versenyzői az elmúlt esztendőben több, mint százötven éremmel térhettek haza a honi és nemzetközi viadalokról, s elsősorban az egyéni sportok képviselői arattak, a gátfutó Kerekes Gréta és Kozák Luca, az úszó Gál Kincső, valamint a triatlonista Ferenczi Nikolett egyaránt meghódította Európát. Becsky András szavaiból kiderült, az egyesület folyamatosan bővül, legutóbb a kerékpározók, valamint a vívók csatlakoztak, továbbá az infrastrukturális feltételek is évről-évre javulnak a városban.

17527-300x200 DSC-SI: A jók között a legjobbak

A köszöntőket követően a díjak átadására került sor, a kitüntetettek előbb az óriáskivetítőn mondtak néhány gondolatot a 2019-es évükről, majd a színpadon vehették át a rangos elismerést. Atlétikában az országos csúcstartó Kozák Luca, cselgáncsban a magyar bajnok Kriuchkov Valentin, kerékpárban a mindössze tizenhét éves Kovács Korinna, műkorcsolyában pedig a dupla axel megugrására készülő Tóth-Kurucz Luca lett a tavalyi esztendő legjobbja. A tollaslabdázóknál a tizenöt évesen U19-es országos bajnok Tóth Kristófot, a triatlonistáknál az érettségire is készülő Ferenczi Nikolettet, valamint Dobi Gergőt, a vívóknál a párbajtőröző Kormos Leventét, míg az úszóknál Gál Kincsőt díjazták. A csapatsportok képviselői is szép kitüntetéseket vihettek haza: a női kézilabdázóknál Fodor Veronika és Lovas Benedek, a kosarasoknál Elekes Milla és Váróczy Gergő, míg a labdarúgó szakosztálynál Spitzmüller Levente kapta az év sportolójának járó díjat.

17523-300x200 DSC-SI: A jók között a legjobbak

A rendkívül látványos fényelemekkel tarkított zenés-táncos betétműsor után a legfontosabb kitüntetések is átadásra kerültek. Az év csapatának ezúttal az U10-es labdarúgó együttest választották, a bejelentést a csarnokban kitörő hangorkán fogadta. Az év edzője díjon három kiváló tréner, a gátas Kozák Luca felkészítéséért felelős Suba László, az akadályfutó Kácser Zita mestere, Benedek Zsolt, valamint az U10-es aranycsapat vezetője, Oláh János osztozott. Iván Károly, a DSI munkatársa emlékplakettet vihetett haza, a rangos életműdíjat pedig idén Nagy István cselgáncsedző kapta, aki többek között a londoni olimpiát megjárt Madarász Tamás felkészítéséért felelt.

Ezúton is szívből gratulálunk minden díjazottnak, s bízunk benne, hogy a tokiói olimpia évében is hasonlóan szép debreceni sportsikerekről számolhatunk majd be honlapunkon.

A szakosztályok legjobbjai:

Atlétika: Kozák Luca

Cselgáncs: Kriuchkov Valentin

Kézilabda fiú: Lovas Benedek

Kézilabda lány: Fodor Veronika

Kerékpár: Kovács Korinna

Kosárlabda fiú: Váróczy Gergő

Kosárlabda lány: Elekes Milla

Labdarúgás: Spitzmüller Levente

Műkorcsolya: Tóth Kurucz Luca

Tollaslabda: Tóth Kristóf

Triatlon: Ferenczi Nikolett

Úszás: Gál Kincső

Vívás: Kormos Levente

 Jó tanuló – Jó sportoló:

Atlétika: K. Szabó Gabriella

Cselgáncs: Süveges Fanni

Kézilabda fiú: Nagy Kristóf

Kézilabda lány: Vida Vivien

Kosárlabda fiú: Makray Áron

Kosárlabda lány: Liptai Csenge

Labdarúgás: Papp Péter

Műkorcsolya: Lacza Boglárka

Tollaslabda: Kovács Fanni

Triatlon: Dobi Lili

Úszás: Zombori-Szalontai Ferenc

 Egyesületi díjak:

Év sportolója: Kozák Luca (atlétika) és Kácser Zita (atlétika)

Év női utánpótlás sportolója egyéniben: Gál Kincső (úszás)

Év férfi utánpótlás sportolója egyéniben: Dobi Gergő (triatlon)

Az év csapata: U10-es fiú labdarúgó csapat (Törő Levente, Hermeczi Károly, Tóth Máté János, Sápi Zsolt, Kaszonyi Máté, Cseke Roland, Vass Dominik, Varga Lajos, Mezősi János, Pántya Bálint, Gulyás Nándor, Rizán Lénárd, Nagy Gergő, Nánási Áron, Németh Lehel Kristóf, Molnár János Edző: Oláh János)

Életműdíj: Nagy István (cselgáncs edző)

Emlékplakett a DSI munkatársának: Iván Károly

Az év edzője egyéni sportágban: Suba László és Benedek Zsolt (mindkettő atlétika)

Az év edzője csapatsportágban: Oláh János (labdarúgó edző)

Az év támogatója: Allianz Hungária Zrt.

Különdíj: Azok az utánpótlás sportolók, akik nemzetközi versenyre kvalifikálták magukat.

Atlétika szakosztály:

Hodossy-Takács Sámuel

Klekner Hanga

Lendvai András

Úszószakosztály:

Gál Kincső

Triatlon szakosztály:

Ferenczi Nikolett

Dobi Lili

Dobi Gergő

Kovács Gyula

Molnár Róbert

Tollaslabda szakosztály:

Tóth Kristóf

P.G.