
A mérkőzés legelején egy az egyben vezethette a kapusra Bagi Tamás, a Sportcentrum támadójának azonban nem sikerült bevennie a vendégek kapuját. A tizedik percben szabadrúgásból veszélyeztetett a DSI, de ekkor még nem zörrent meg a Létavértes hálója. Nem úgy a tizenhetedik percben, amikor is Rizán Zsombor jó húsz méterről védhetetlenül lőtt a jobb felső sarokba. Az 1-0-s vezetés birtokában is tovább támadtak a hazaiak, a félidő közepén többször is jó helyről jöhettek szabadrúgással, ám a második találatot mégis akcióból szerezték Selyem Nándor tanítványai. Fél óra játék után Puskás Balázs vett át a tizenhatoson belül egy nagyszerű ívelést, majd a kapus mellett a bal alsóba gurított (2-0). Öt perccel a szünet előtt előbb szögletből szépített a Létavértes, majd egy kidolgozott helyzetből is betaláltak, így döntetlennel fordultak a felek.
A második játékrész Puskás Balázs lehetőségével kezdődött, mégis majdnem a létaiak vették át a vezetést, ám a vendégek támadójának két méterről nem sikerült betalálnia az üres kapuba. A második félidő közepére már a Létavértes játszott mezőnyfölényben. A hetvennegyedik percben tizenegyesből megszerezte harmadik gólját a vendég gárda, 3-2-re megfordítva a mérkőzést, pár perc múlva pedig egy ellentámadásból megduplázták az előnyüket. Az utolsó negyed órában sorra dolgozta ki helyzeteit a Léta, viszont újabb gól már nem született.
DSC-SI – Létavértes SC ’97 2:4 (2-2)
DSC-SI: Ésik, Németi (Decsi 61’), Gál (Mikó 46’), Furó (Végh 85’), Virág, Borbély, Bagi (Székely 68’), Berki (Juhász 67’), Rizán (Koncz 46’), Puskás, Tóth
Edző: Selyem Nándor
Gólszerzők: Rizán 17’, Puskás 31’
Selyem Nándor: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, két góllal is vezettünk a mezőny egyik legjobb csapata ellen. Kettő nullás vezetésnél olyan hibákat követtünk el, amiket még ezen a szinten sem lehet. A második félidőben többeknek is játéklehetőséget adtam, a viszont cserék nem tudtak hozzátenni a játékunkhoz, így sajnos elvesztettük a találkozót.
U.Á.




