
Az U13-as sportiskolások számára a hétvégén a Cigánd otthonában ért véget szezon. Cseke Bence apró futballistái természetesen egy győzelemmel szerették volna megkoronázni idei teljesítményüket, ám a szabolcsi gárdával ősszel 1–1-es döntetlent játszottak, így ennek elérése nem ígérkezett könnyű feladatnak.
A mérkőzés remekül indult a debreceni srácok számára, ugyanis Estók Ábel révén hamar megszerezték a vezetést. A Sportiskola a folytatásban is dominált, és óriási nyomást helyezett az ellenfél kapujára. Estók Ábel duplázni tudott, majd Szabó Milán is egy szépségdíjas gólt szerzett, így a végére eldőlt a találkozó. A Cigándnak még az utolsó percekben összejött a szépítés, de ez nem vont le semmit Cseke Bence tanítványainak teljesítményéből.
A DSI 3–1-es győzelme után biztossá vált, hogy Estók Ábel 13 találattal a házi gólkirályi címnek örülhetett, amelyhez egyébként Szőke Zalán és Szabó Milán is közel állt. A debreceni srácok az idei szezonban hatalmas fejlődésen mentek keresztül, így most megérdemlik a nyári vakációt, a következő idényben pedig az egy korosztállyal feljebb lévő bajnokságban újult erővel bizonyíthatnak.
Regionális U13 Észak-Kelet, 21. forduló
Cigánd SE – DSC-SI: 1-3 (0-0)
DSC-SI: Bíró L. – Bihari, Gombás, Szőke, Baranyai, Estók, Nagy R., Spadafora, Szabó M.
Cserék: Vezendi, Filep, Pásztor, Nagy L., Hollik
Edző: Cseke Bence
Gólszerzők: Estók 2, Szabó M. 1
Cseke Bence: A mérkőzés igazi fesztiválhangulatot hozott. Szebbnél szebb gólokat láthattunk, és örömteli, hogy magabiztos játékkal nyertünk. A meleg ellenére is nagy fölényben játszottunk, csupán az utolsó tíz percben volt érezhető a fáradtság a csapaton. Ez a győzelem szép lezárása volt az idénynek. Jó pihenést kívánok a csapatomnak, illetve további sok sikert a Cigánd csapatának.
T.H.






