DSC-SI U14: Kétgólos hátrányból sikerült felállni

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola fiatal labdarúgói a Sárréti Gyöngyhalászt fogadták szombat délelőtt az Oláh Gábor utcai Stadionban.

0

foci-2-1-300x171 DSC-SI U14: Kétgólos hátrányból sikerült felállni

Tovább folytatja jó sorozatát Kerek Balázs együttese. A legutóbbi fordulóban 4-3-ra győzedelmeskedett a Cigánd felett, s most is nagyon közel állt a győzelemhez a DSI. A Sárrétivel legutóbb februárban mérkőzött meg a Sportcentrum, akkor a füzesgyarmati csapat nyert 4-1-re.

Ezúttal is a vendégek kezdtek jobban, negyed óra elteltével megszerezték a vezetést, majd a második félidő elején kettőre növelték a különbséget. A debreceni fiatalok azonban nem adták fel, tovább rohamozták a Sárréti kapuját. A 62. percben Máté Bence váltotta gólra a hazaiak helyzetét, ezzel zárkózott a Sportiskola. Tíz perccel később Nagy Zsombor iramodott meg, kicselezte a rárontó védőket, s a kapuba belsőzte a labdát. Az egyenlítés után szinte egykapuzott a DSI, többször is pontrúgásból veszélyeztettek. A hosszabbításban egy szélről elvégzett szabadrúgás után a felsőlécig jutottak a debreceniek, a fordulatos mérkőzés 2-2-vel ért véget.

DSC-SI – Sárréti Gyöngyhalász GYSE 2-2 (0-1)

DSC-SI: Lukács, Nádasdi, Sarkadi (Kovács J. 21’), Nagy Zs., Varga V., Máré, Kalapos, (Varga B. 41’), Szalontai, Nagy A., Kiss I., Keszler

Edző: Kerek Balázs

Gólszerzők: Máté 62’, Nagy Zs. 74’

Kerek Balázs: Nagyon örülök, hogy a gyerekek eljutottak odáig, hogy most már a mérkőzésen is tudják hozni azokat a dolgokat, amiket az edzéseken begyakoroltunk. Nagyon sok munka van mögöttünk, és ez a mérkőzés is egy jó példa arra, hogy az eddig, különösen a szezon második felében elvégzett munka kezd beérni. Egy kicsi hiányérzetem azért van, mert ha egy picit jobban figyelünk az elmúlt hetekben az edzéseken, akkor ez egy könnyebb mérkőzés is lehetett volna. Megérdemeltük az egy pontot, de lehetett volna három is. A mérkőzés legjobbja Nagy Attila volt tőlünk, de mellette mindenki tette a dolgát, az első félidőben kicsit bealudtunk, de a második félidőben korrigáltuk a hibáinkat, és sikerült egyenlíteni.

U.Á.