DSC-SI U14: Kiütéses győzelemmel zárták az évet

Szabó János együttese tizenegy gólos győzelmet aratott az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzésén.

0

labdarugas05-5-300x225 DSC-SI U14: Kiütéses győzelemmel zárták az évet

A sportiskolás srácok nagyon készültek arra, hogy a záró fordulóban feledtessék az előző héten elszenvedett nagyarányú vereséget. Elszántan léptek pályára és az egész mérkőzésen nagy akarattal futballoztak. A kezdő sípszó után magukhoz ragadták a kezdeményezést, támadólag léptek fel, sok helyzetet kidolgoztak. A befejezések viszont nem sikerültek, pedig már ebben a játékrészben eldönthették volna a mérkőzést. Ami nem ment akcióból, az összejött átlövésből, Varga Zoltán góljával előnybe került a kék-sárga alakulat. Az addig masszívan védekező Karcagot érezhetően megfogta a gól, még fel sem ocsúdtak, mikor jött az újabb debreceni találat. Szünet után már csak egy csapat volt a pályán, Szabó János tanítványai továbbra is lendületben maradtak, három-négy percenkként betaláltak a karcagi kapuba.

Korosztályos együttesünk fölényes győzelemmel zárta a 2019-20-as bajnokság őszi etapját.

Szép volt srácok!

DSC-SI – Karcag: 11:0 (2:0)

DSC-SI: Lovász (Jóga 41’), Kalmár (Nagy Zs. 48’), Vietorisz (Kalapos 48’), Varga R., Kerezsi, Szemán (Kapczy 41’), Czakó (Nyírkos 48’), Dihen, Lázár, Varga Z., Pintér

Edző: Szabó János

Gólszerzők: Varga Z. 31’, 55’, 57’, Szemán 39’, Varga R. 43’, 48’, Dihen 46’, 74’, 79’, Nagy Zs. 60’, 54’

Szabó János: A Tarpa elleni megsemmisítő vereség után rendet kellett tenni a fejekben. A srácok úgy álltak a mérkőzéshez, hogy pozitívan zárjuk az őszi szezont. Az első félidő nem volt sima, bár mi játszottunk fölényben, alakítottunk ki helyzeteket, de ellenfelünk ekkor még masszív volt. A Tarpa, amíg szoros volt az állás, jobban odatette magát, ennek ellenére már a találkozó elején megnyugtató előnyre tehettünk volna szert. Több lehetőségünk volt a gólszerzésre, de mindig a jobb helyzeteket kerestük, végül egy szép átlövésből kerültünk előnybe. Ez megfogta ellenfelünket, nekünk adott egy jó adag önbizalmat, nyugodtabban játszottunk, a félidő végéig még egyszer sikerült betalálnunk. A második félidőben szétesett a Tarpa, mi viszont nem vettünk vissza a lendületből. A fiúk nem egyénieskedtek, nem az volt, hogy mindenki gólt akart rúgni, hanem szervezetten futballoztunk. Ennek lett az eredménye, hogy végül 11:0-ra sikerült nyernünk. Mertek játszani a srácok, szép akciók végén gyönyörű gólokat szereztünk, jó szájízzel mehetünk a téli szünetre. Összességében jól szerepeltünk az őszi szezonban, pozitív a mérlegünk, 8 győzelem mellett 4 vereséget szenvedtünk csak. Abban kell javulnunk, hogy soha nem szabad feladni, olcsón adnunk a bőrünket, az utolsó percig küzdenünk kell. Gratulálok a csapatnak nem csak a mai győzelemhez, hanem ez egész féléves teljesítményhez!