DSC-SI U14: Veres Alexander győzelemre vezette csapatát

A DSI és az Oros korosztályos csapatai sokáig nem bírtak egymással, de a debreceniek jó taktikát alkalmazva, végül behúzták a mérkőzést.

0

PICT0168-300x225 DSC-SI U14: Veres Alexander győzelemre vezette csapatát

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U14-es csapata szombaton hazai pályán lépett pályára, az ellenfél az Oros volt. Mivel eddig mindkét együttes ugyanolyan teljesítményt nyújtott a bajnokságban, ez egy igazi hatpontos rangadónak számított. Takács András együttese jó formában várhatta a mai találkozót, s egyértelműen be szerették volna zsebelni a három pontot.

A csapatok rendkívül hideg időben léptek a játéktérre, de a fagyos időjárás nem szegte a fiatalok kedvét, már az első perctől kezdve nagy csatát vívtak egymással. Az Oros többet birtokolta a labdát és több veszélyes helyzete is volt, de a lehetőségeikkel nem tudtak élni. Megelégelték ezt a hajdúsági srácok és próbáltak kijönni a szorításból, azonban a ziccereket ők sem tudták kihasználni. Nem sokkal később a vendégek számára a játékvezető büntetőt ítélt, de Dán Zsombor nagy bravúrral védte a tizit, így a két fél gólnélküli döntetlennel vonulhatott a pihenőre.

A második félidőt is az orosi alakulat kezdte jobban, a debreceniek a támadásaikra nem igazán találták az ellenszert. A DSI védőin azonban nem lehetett kifogni, minden lövésbe beleálltak, szinte hibát sem vétettek. Hatvan percnyi játék után a sportiskolások eljutottak egy szögletig, melyet mértani pontossággal végeztek el, majd az érkező Veres Alexander kilőtte a sarkot. A sárga-kékek magabiztosan tartották a meccs végéig az egygólos előnyt, ahogyan az előző fordulókban, úgy most is kiválóan működött a csapategység. Takács András tanítványai az 1–0-s sikerrel tovább erősítették helyüket a középmezőnyben, jövő héten még a Tarpa és a Csenger vár rájuk.

Regionális U14 Észak-Kelet, 15. forduló

DSC-SI – GFSE Oros 1–0 (0–0)

DSC-SI: Dán – Márton (Tóth B. 71’), Tuss, Kicsák (Gombás 30’), Kozák, Veres, Keczán, Tóth R., Lengyel, Bodea, Szabó Cs.

Edző: Takács András

Gólszerző: Veres 62’

Takács András: Megfogyva bár, de törve nem készültünk a héten erre a mérkőzésre. Igazi ragadóhoz mérten, küzdelmes meccsen sikerült itthon tartanunk a három pontot. A mérkőzés elején a vendégek hatalmas nyomást helyeztek ránk, teljesen beszorítottak minket a kapunk elé, de igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. Az első félidő végen sikerült egy kicsit kijönni a szorításból és végig tudtunk vinni néhány ígéretes akciót, de itt sajnos az utolsó passzoknál mindig hibáztunk. A második félidő is hasonlóan folytatódott, mint az első játékrész. Hatalmas nyomást helyezett ránk az ellenfél, de a védelem állta a sarat. Tizenöt perc elteltével sikerült megint kijönni a szorításból és szerencsére megszereztük a mérkőzés egyetlen találatát. Gratulálok a fiúknak a mai hozzáálláshoz, ez egy igazi csapatmunka volt.

T.H.