DSC-SI U15: Bravúros győzelem

A Sportiskola játékosai ismét kiváló teljesítményt nyújottak, melynek köszönhetően a KBSC ellen kétgólos sikert arattak.

0

labda-naplemente-300x234 DSC-SI U15: Bravúros győzelem

A DSI U15-ös korosztálya az elmúlt fordulóban az akkor azonos pontszámmal álló Miskolcot múlta felül, most pedig az egy ponttal jobban álló, veretlenül a második helyen lévő Kazincbarcikát fogadta. Mivel a debreceniek hazai pályán még veretlenek voltak, szerették volna folytatni ezt a kiváló sorozatot.

A hajdúsági csapat edzője, Kerek Balázs ezúttal nem tudott jelen lenni, így aztán Selyem Nándor irányította a kispad elől. Az előző találkozókhoz hasonlóan a sportiskolások hamar átvették az irányítást, és sorra dolgozták ki a jobbnál jobb helyzeteket. Bár a DSI fiataljai a lehetőségekkel ekkor még nem tudtak élni, kiemelendő, hogy a hátvéd sorunk rendre helyt állt, így a Kazincbarcika sem tudta érvényesíteni akaratát. Két erős együttes küzdött meg a három pontért, de a szünetig nem született gól.

A második félidő elején leginkább a mezőnyben zajlott a játék, a játéktéren nagy csata zajlott. A 68. percben azonban hazai drukkerek nagy örömére a Sportiskola megszerezte a vezetést, a bal szélen vezetett támadás végén a labdát Virág Zalán pofozta be a kapu közepébe. Ami pedig beindult, az folytatódott három perc múlva, ekkor a társak kiugratták Tóth Bálintot, aki mindenkit lefutott és kettőre növelte az előnyt. A KBSC becsülettel próbálkozott, de ifjú labdarúgóink a mai napon jobbnak bizonyultak, a borsodiak számára innen már nem volt visszaút.

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U15-ös együttese ezennel tehát egy bravúros, 2–0-s győzelmet aratott, a megszerzett három ponttal pedig a tabella második helyére lépett. A fiatalok ráadásul hazai pályán továbbra is száz százalékosak, így ez is biztató jel lehet a jövőre nézve.

Regionális U15 Alap Észak-Kelet, 5. forduló

DSC-SI – KBSC FC 2–0 (0–0)

DSC-SI: Máté – Pósalaki (Sarkadi 58’), Kocsis, Virág (Kovács J. 77’), Tóth B., Kovács D., Kalapos (Nádasdi 72’), Szalontai (Varga V. 72’), Gulyás, Pecséri, Kiss I.

Megbízott edző: Selyem Nándor

Gólszerzők: Virág 68’, Tóth B. 71’

Selyem Nándor: Végig kézben tartottuk a mérkőzést, már az első félidőben számos lehetőség adódott előttünk. A találkozó során jól védekeztünk, a vendégek nem igazán tudtak átjátszani bennünket. A fiúk megvalósították azt, amit kértünk tőlük, a hajrában pedig eldöntötték a három pont sorsát.”

T.H.