DSC-SI U19: Gólokkal nyerhettek volna

Idei első bajnoki mérkőzésén rangadón lépett pályára idegenben korosztályos együttesünk.

0

IMG_4463-300x200 DSC-SI U19: Gólokkal nyerhettek volnaFotó: Rizán Zsolt

A 2019-2020-as bajnokság első fordulójában hatalmas verést mért Selyem Nándor csapata a bajnoki címre pályázó Kisvárdára. Azon a találkozón 11 gól született, ebből tízet a debreceniek szereztek. Várható volt, hogy a szabolcsiak törleszteni szeretnének, de a sportiskolások most is esélyesként léptek pályára, pontokért utaztak Kisvárdára.

Ennek szellemében játszottak az egész mérkőzésen, lendületesen, kapura veszélyesen futballoztak. Bár az 5. percben előnybe kerültek a hazaiak, ha a sportiskolások helyzeteiknek csak a felét kihasználják, már az első félidőben lezárhatták volna a mérkőzést. Szünet után is gólveszélyesen játszottak, ismét több helyzetet kidolgoztak, de egyszer sem sikerült túljuttatni a játékszert a gólvonalon. A Várda viszont betalált és otthon tartotta a három pontot.

A nyírségi csapat visszavágott ugyan az őszi vereségért, de ehhez kellett a spori segítsége is. A debreceniek legapróbb szabálytalanságát is lefújta, de a hazaiak sokszor durva belépői után néma maradt a sípja. A sportiskolások ellen megítélt egy büntetőt, ami jogos volt, de legalább hármat megadhatott volna csapatunk javára.

Összességében sokkal jobban játszott a DSC-SI, a helyzetek alapján gólokkal nyerhettek volna, de a pontok Várdán maradtak.

Várda LA – DSC-SI: 2:0 (1:0)

DSC-SI: Ésik, Prokisch, Arday, Kocsis (Furó 65′), Simon, Nemes, Nánási, Sándor, Sallai, Galla, Spitzmüller

Edző: Selyem Nándor

Kiállítva: Nemes 90’

Selyem Nándor: Nem állok messze a valóságtól, ha azt mondom, ezt a meccset gólokkal kellett volna nyernünk. Nagyon sok helyzetet kidolgoztunk, de nem tudtunk élni a lehetőségekkel, szerencsénk sem volt, több kapufát lőttünk. Ellenfelünk talán minimálisan többet birtokolta a labdát, de előttünk sokkal több gólszerzési lehetőség adódott. Sajnálom a srácokat, jól játszottunk, mindenki odatette magát, jobbak voltunk a Kisvárdánál, senkit nem tudok elmarasztalni. Azt azért megjegyezném, lejtett a hazai pálya, ellenünk mindent befújt a játékvezető, egy játékosunkat ki is állította, viszont a hazai szabálytalanságokat nem szankcionálta.